Kiderült, mire jó igazán a kávézacc

1 hónap ezelőtt 18

A rengeteg kávézás után visszamaradó hulladékból nagy mennyiségben állítható elő hatékony aktív szén szűrő.

Az emberek szeretik a kávét, ezért sokat főznek belőle, ami évente több millió tonna kávézacc keletkezésével jár. A tudomány régóta dolgozik annak az égető problémának a megoldásán, hogy vajon hogyan hasznosíthatnák a kávé után maradó hulladékkal – írja a Science Alert.

A virágföld turbózása és a 3D nyomtatókban használt műanyag szálak dúsítása után most igazán komoly előnyökkel járó felhasználási módot fedeztek fel: az zacc szűrőként hatékonyan köti meg a mezőgazdaságban széles körben használt növényvédőszert, a bentazont.

A Paranái Műszaki Egyetem kutatói a kávézaccból előállított szenet cink-kloriddal aktiválták, majd növényvédőszert tartalmazó oldatot szűrtek át rajta. A folyadékot hagymák gyökerére öntözték, majd megvizsgálták a növényi szövetek károsodását. A szakemberek megállapítása szerint az illatos aktív szén a bentazon 70 százalékát eltávolította a vízből.

A bentazon a modern mezőgazdasággal együtt világszerte mindenütt megjelent, a folyókból, talajvizekből és ivóvízből is kimutatható. Az emberre nézve is mérgező az emésztőrendszert irritálja és a vér-agy gátat átlépve hangulatingadozásokat okozhat.

A brazil kutatók rámutattak, hogy korunk egyik legsúlyosabb problémája a vizek szennyezése és a század egyik legnagyobb kihívása a vizek megtisztítása. A kávéfogyasztásból származó hulladék ipari léptékű újrahasznosítása és szűrővé alakítása olcsó, hatékony, és tömegesen alkalmazható megoldást kínál erre a problémára.

A világ legnagyobb kávétermelője Brazília, a globális termelés mintegy harmada, évi 2,65 millió tonna kávé származik a dél-amerikai országból. Brazíliát, Vietnám, Kolumbia, Indonézia és Honduras követi a globális ranglistán.

Index könyvek

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM