Kilenc órakor kiderül, kipukkad-e a Magyar Péter lufi, vagy sokkal nagyobb durranás lesz

1 hónap ezelőtt 9

[sz]Fischer Gábor[sz]

Nehéz elhinni, de két hónap sem telt el a kegyelmi botrány kirobbanása óta. A 444 február 2-án adott hírt arról, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Ferenc pápa 2023 tavaszi látogatására hivatkozva elnöki kegyelemben részesített egy bizonyos K. Endrét.

A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének nevét addig nemigen ismerte a szélesebb közvélemény. De amikor kiderült, miért ítélték el jogerősen, nemcsak az ellenzéki, a kormánypárti oldalon is sokakban megbotránkozást keltett a döntés. Ugyanis a bíróság szerint K. Endre az intézmény igazgatójának pedofil bűncselekményeit próbálta eltussolni. A botrány miatt nem sokkal később lemondásra kényszerült a köztárasági elnök, és a kegyelmi döntést ellenjegyző korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit is.

Itt kezdődött Magyar Péter közéleti pályafutása.

A Diákhitel Központ korábbi vezetője, és nem mellesleg Varga Judit volt férje
a lemondás napján, február 10-én facebook posztban jelenti be, hogy otthagyja állami cégekben viselt tisztségeit, és nem lesz többé az NBH bank felügyelőbizottsági tagja sem.

Már ebben a posztjában előkerül az összes olyan szereplő, akikről szó eshet a nemsokára nyilvánosságra kerülő hangfelvételen. A Völner-ügy egyik lehallgatási anyagára utalva Magyar azt írja, hogy „az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak.”

És név szerint megemlíti Rogán Antalt is:

„Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa.”

Bár ez Magyar első posztja, ami nagy sajtóvisszhangot kap, jóval korábban, február 2-án ír egy utólag sokatmondó bejegyzést az oldalára. II. János Pál pápa híres mondatát idézi, ami azóta jelmondatává is vált:

„Ne féljetek!”

Mindezt azon a napon, amikor megjelenik a 444 leleplező cikke. Persze ez a bejegyzés sok nappal később kap értelmet, de azóta gyűjtött követőtábora úgy tűnik, érti a célzást, és már ennek a posztnak is több mint 5700 lájkja van.

Magyar egy nap múlva már a Partizán stúdiójában van, ahol jó 95 percig állja Gulyás Márton kérdéseit. A felvételt egy napon belül több mint egymillióan látják, azóta pedig a megtekintések száma már 2,4 millió felett jár.

Ebben az interjúban Magyar már úgy fogalmaz, hogy „Rogán Antalnak mennie kell.”

Egy riporteri kérdésre, miszerint, ha Orbán a nap(király), akkor kicsoda Rogán, azt válaszolja: Richelieu.

Azonban ekkor még Orbán Viktorral kesztyűs kézzel bánik, például azt mondja róla, hogy „nagyszerű emberek vannak nagy hibákkal.”

A legnagyobb visszhangot az az állítása váltja ki, miszerint a válásakor behívták a Karmelitába és egy miniszter külföldi pozíciót ajánlott neki, ha békésen válnak el, de ő visszautasította.

A Partizán-interjú egy csapásra ismertté és politikai tényezővé teszi az addig (volt) felesége szélárnyékában lavírozó, és a NER hivatali pozícióit élvező férfit.

Magyar kezdettől fogva érezteti, hogy mint belülről jövő embernek, van olyan információ a birtokában, ami kompromittáló a rendszer működésére nézve.

Az ezt követő napokban fokozatosan szivárogtat is információkat, például azt, hogy Varga Judit jóval a Völner–Schadl ügy kirobbanása előtt le akarta váltani az államtitkárát, de Orbán Viktor ezt nem engedte meg neki.

A kormány kezdetben hallgatással próbálja kisebbíteni Magyar fellépésének jelentőségét, aztán azt ismételgetik: Varga Judit volt férje egy reménytelen helyzetben lévő ember, akinek kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik.

Pedig utólag úgy tűnik, Magyar Péter alaposan megtervezte megszólalásait, és valószínűleg egy ideje már készült a színrelépésre. Ezt egyébként első Partizános interjújában közvetetten el is ismeri, amikor arról beszél, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter megpróbálta korábban lebeszélni, hogy a nyilvánosság elé lépjen a kormányra nézve kritikus gondolataival.

Emellett egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy olyan „bizonyítékai” vannak a Völner–Schadl ügy kapcsán, melyek nyilvánosságra hozatala után szerinte a kormány csak a lemondást választhatja. Igaz, a konkrétumokról hallgat.

Ekkorra már ellenfeleként nem csupán a NER néhány oligarcháját nevezi meg, hanem már az egész rendszert, élén Orbán Viktorral. Nem egészen egy héttel első megszólalása után, február 16-án már személyesen a miniszterelnöknek címzi posztját az évértékelő beszéddel kapcsolatban. Azt kérdezi:

„Ön szerint hivatalban maradhat-e egy olyan kormány, amelynek egyik tagja olyan, súlyos korrupciós bűncselekményben érintett, amiről a kormánynak is tudomása van?”

Február 26-án a Telexnek ad interjút, melyben ismét meghökkentő állításokat tesz a NER működéséről. Többek között azt állítja, hogy

Orbán Viktor Varga Juditnak egy kormányülésen azt mondta, amikor ő erkölcsi fenntartásairól beszélt egy előterjesztéssel kapcsolatban, hogy „Önt nem azért tartjuk itt, hogy erkölcsi kifogásai legyenek”.

Arról is beszél, hogy egy gazdasági háttérmegbeszélésen a hozzá közel állóknak szerinte Orbán Viktor így viccelődött az EU-szankciókról: „Ha én lennék Brüsszel, akkor biztos, hogy egyetlen fillért sem adnék, csak kérdés, hogy ők lesznek-e ehhez elég bátrak”. Valamint arról, hogy Lévai Anikónak nagy befolyása van az ország vezetésére, akár minisztereket is kérdőre von.

Végül március elsején Magyar Péter meghirdeti március 15-i demonstrációját, amiről nem sokkal később kiderül, mozgalmának és pártjának zászlóbontása is lesz egyben.

Ekkor még sokan találgatják, hogy a facebookon és a cikkek olvasottságán egyértelműen mérhető érdeklődés vajon elég lehet-e egy saját tömegrendezvény megtartásához. Aznap kiderül: nagyon is. Március 15-én sem a miniszterelnök, sem a hivatalos ellenzék sem tud annyi embert mozgósítani, mint az alig egy hónapja még ismeretlen Magyar Péter.

Beszéde visszafogott, nem mond mást és újat, mint bármelyik ellenzéki párvezető, de a közönség hallhatóan másképp fogadja,

köszönhetően annak, hogy ő nem volt része az addigi ellenzéki politizálásnak.

Sokan a résztvevők közül azt mondják, bíznak abban, hogy végre megmozdul valami.

Ebbe hangulatba robban Magyar Péter újabb posztja, ami szerint „valakik” egy oknyomozó újságíró kezébe adták annak a rendőrségi jegyzőkönyvnek a másolatát, ami a 2020. december 29-i családi veszekedésükről készült.

Erről eleinte semmit sem lehet tudni, csak amit Magyar megír róla. „Egy szimpla családi vitánkat valótlan állításokkal sikerült izzadtságszagúan úgy kiszínezni, hogy a jelentés azt sejtesse, hogy én erőszakosan léptem fel a feleségemmel és az akkor őt védő állami testőrökkel szemben” – írja.

Pedig a valóság szerinte egészen más.

„Arról volt pusztán szó, hogy egy veszekedés után a volt feleségem bejelentette, hogy egy általam nem ismert időszakra és helyre elviszi a közös gyerekeinket, amibe én nem akartam beleegyezni. És ahelyett, hogy ezt felnőtt emberek módjára sikerült volna négyszemközt rendeznünk, az eljárásba bevonásra kerültek az állami testőrök, akik konkrétan megakadályoztak abban, hogy a gyermekeimhez odamenjek.”

Később meg is nevezi az őt megkereső újságírót, az ország egyik legismertebb oknyomozóját: Dezső Andrást.

Nem egész egy nap találgatás után a HVG megírja, mit tudnak ők. Szerintük egy háttérbeszélgetésen szereztek tudomást egy rendőrségi jelentésről, amit azután sikerült megszerezniük. Abban azt írták, Varga Judit egy családi veszekedés során az ablakon próbált kimászni, igaz, végül az ajtón távozott. Ezután Magyat Péter a rendőrautót megelőzve előbb ért oda a gyerekekhez, de az egyik testőr nem engedte be hozzájuk. A jelentést készítő rendőr szerint Varga Juditon látszott, hogy fél, Magyar Péter pedig agresszíven vitatkozott és másokat veszélyeztetve vezetett.

Két dolog derült ki a szövegből: hogy egy csúnya családi veszekedést ír le a jelentés, a másik pedig az, hogy tettlegességről, bántalmazásról nincsen szó benne. Mindezek ellenére Magyar a HVG újságíróját, Dezső Andrást propagandistának nevezi, amiért később bocsánatot kér. A kormánymédia és a Megafon pedig azóta bántalmazóként, nőverőként próbálja beállítani a politikust.

Mindezzel párhuzamosan Magyar megnevezi Rogán Antalt, Nagy Ádámot és Rogán Barbarát, mint a Schadl-Völner ügy lehallgatási leirataiban szereplő „Tóni, Ádám és Barbara” nevek mögött álló személyeket.

Azt állítja, hogy bizonyítéka is van minderre, és kéri a rendőrséget, tekintsék feljelentésnek mondatát.

Ezután beidézik a Központi Nyomozó Ügyészségre. Magyar ígéretet tesz: „Ha az ügyészség a Völner-Scahdl (és társai!) ügyben kíván meghallgatni, akkor elmondom a hatóságnak a rendelkezésemre álló összes információt, és ezt követően a nyilvánosságot is tájékoztatom a történtekről, ami után a kormány nem tehet mást, minthogy lemond.”

„Rogán Antalnak üzenem, hogy izzítsa az egyik magángépét és mielőbb keressen olyan országot, ahonnan nincs kiadatás.”

A négy órás ügyészségi meghallgatás után kiderül, csakugyan a Völner-Schadl ügyről volt szó. Magyar azt mondja, az ügyészeknek arról beszélt, hogy „Rogán Antal vagy az emberei manipulálták az ügyészségi iratokat”. És valaki a kormányból már fél évvel a meggyanúsítások előtt figyelmeztette a titkos nyomozásra a Völner Györgyör. Azt is állítja, mindezt hangfelvételekkel bizonyítani is tudja.

Ugyanakkor bizonyítékokat nem ad át, arra hivatkozva, hogy nem tudta, milyen ügy kapcsán akarják meghallgatni. Azt már az épület előtt, kijövetelekor megígéri, hogy a következő alkalommal, március 26-án már magával hozza a bizonyítékokat is, és átadja az ügyészségnek.

Azt az ügyészekkel és az ügyvédeivel való konzultációtól teszi függővé, hogy nyilvánosságra is hozza-e a felvételeket.

Később azonban úgy dönt, a meghallgatása napján, azaz március 26-án reggel kilenc órakor mindenképp nyilvánosságra hozza a bizonyítékokat saját közösségi felületein.

Arról, hogy miért változtatta meg a véleményét, azt mondja Gulyás Balázsnak a hétfő esti rövid interjújában, hogy látva az ügyészség és a kormánypropaganda hozzáállását, nem maradt más lehetősége.

Kiderül, hogy egyetlen felvétel van, azon felesége,

az Orbán-kormány volt igazságügyi minisztere többek között arról beszél, hogy „ez egy maffiakormány”, ahonnan nem lehet csak úgy kiszállni.

Akármi is történjen kilenc órakor, egy biztos: Magyar Péter professzionális módon építette fel kampányát, amelynek most elérkezik a csúcspontja.

A többit kilenc után meglátjuk.

[kapcsolodo]/magyar-peter-szerint-varga-judit-mondja-ki-a-hangfelvetelen-hogy-ez-egy-maffiakormany-amibol-nem-lehet-kiszallni/[kapcsolodo]