Kiss Róbert Richard: új úti célokat fedeznek fel a magyar turisták

1 hónap ezelőtt 15

Általában az utazási kiállítás februári időszaka az, amikor már sokan foglalnak Magyarországról, bár manapság már az algoritmusok világa határozza meg a foglalásokat – fogalmazott az InfoRádióban Kiss Róbert Richard, hozzátéve: aki korábban tud dönteni, kedvezőbb árakat is találhat. „Bár a legkedvezőbbeket akkor érjük el – mindegy, hogy mikor és hova utazunk –, ha keresünk valami jó olcsót, és akkor talán egy filléres, 10-20 ezer forintos repülőjegyet is ki tudunk fogni” – jegyezte meg.

A turisztikai szakértő elmondása szerint Horvátország továbbra is vezet a magyar turisták körében, Görögország ismét reneszánszát éli, ahol tavaly már többet költöttünk, mint a padémia előtti 2019-es évben. Összességében pedig az is látható, hogy

az árak emelkedése nem vetette vissza a magyarok utazási kedvét, tehát jó évet zártak tavaly a magyar utazási irodák

– tette hozzá.

Jelek szerint idén is fogunk utazni – folytatta az InfoRádió Világszám című utazási magazin szerkesztő-műsorvezetője –, nem csak Görögországba indulnak különjáratú repülőgépek, hanem sok más útcélra is: „Törökországban az ultra all inclusive szállodák világát keressük, Olaszországban pedig már Bibionén túl egész Riminiig vagy akár Bari környékére is ellátogatunk”. Mint mondta, általában a „fapados járat–szállás–transzfer kombók működnek”, de az utazási irodák különjáratú repülőgépei is népszerűek, utóbbiakat főleg azok használják, akik Egyiptomba vagy Tunéziába utaznak a nyári időszakban, hiszen ezek az úti célok is rendkívül ár-érték arányosak. Bulgáriában, a Fekete-tenger partján elterülő Napospart szintén felkapott a magyar turisták körében, és divatossá vált felfedezni Montenegró strandjait is.

„Picit túlmegyünk a szokásos területeken, új úti célokat is felfedezünk, de azért megvannak a nagy klasszikusok”

– fogalmazott Kiss Róbert Richard, példaként említve Spanyolországot, azon belül Malaga környékét, valamint Mallorca és Ibiza szigetét.

Változásokat illetően a szakértő elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Királyságba készülők ne felejtsék el, a belépéshez útlevélre van szükség, amivel rengeteg probléma van. Kiemelte azt is, hogy egy-egy úti cél esetében bizonyos – korábban ingyenes – szolgáltatásokért, látványosságok megtekintéséért fizetni kell, például belépődíjas lett az isztambuli Hagia Sophia nagymecset vagy épp az olaszországi Velence városa. Görögországban pedig a szálláshelyeket terhelő adó növekedés hajtja felfelé az árakat.

Külföldi nyaralások esetében, ha fapados légi járatot választunk, fontos, hogy időben kiérjünk a repülőtérre, máskülönben „bukhatjuk” az utazást – emelte ki végezetül a turisztikai szakember, hozzátéve: ha az utazási irodák biztonságát választjuk, akkor javasolt, hogy próbáljunk meg kellő időben dönteni, és akkor biztos, hogy olyan helyre, olyan időben utazhatunk, ahová szeretnénk.