Kormányhivatalnoknak hitték, de ő hidegvérrel mindenkit tönkretett

4 hónap ezelőtt 7

Már az első percekben kemény fedelű bőröndökön üldögélnek a szereplők, üszkös nyírfára emlékeztető, fehéres kérgű csonkok között. A háttérben kivehető csúcsos házikó idézheti az orosz hagymakupolát és valamilyen manólakot is, a szereplők középkori olajfestménybe illő, kopottas öltözéke szintén időtlenséget sugall, és lehetnének bárhol. Leginkább olyan, mintha A Gyűrűk Urából léptek volna elő Középfölde lakói.

Ezek a figurák pedig most nagy bajba kerültek, mert azt a hírt kapták, hogy érkezik hozzájuk egy… revizor. A polgármester jelenti be ezt a díszes társaságnak, és ahogy Trill Zsolt kinéz a semmibe, mintha valakinek mondaná azt, hogy „revizor”, már annyira vicces, hogy ezzel megüti az alaphangot, és számíthatunk rá, hogy ilyen lesz az előadás végig. Hiszen persze hogy revizor jön hozzájuk – ezt mindannyian tudjuk, azért ez az előadás címe –, méghozzá inkognitóban.

Oroszország háborúra készül

A titkos utasítással érkező revizor hírére pedig mindenki pánikba esik, mert még a végén kiderül, hogy nem is mennek olyan jól a dolgok a járásban, a rabok például nem kapnak enni, ezért aztán a polgármester utasítja a közjótékonysági intézmények főgondnokát (Kristán Attila), hogy a betegeken legyen tiszta hálósipka, a járásbírót (Szarvas József), hogy a bírósági helyiségekben ne tartsanak kislibákat, a tanfelügyelő (Varga József) pedig akadályozza meg, hogy a történelemtanár Nagy Sándor hőstetteiről magyarázva székeket törjön össze.

Gogol 1836-os szövege olyan zseniális – vagy a történelem ismétli állandóan önmagát –, mintha ma született volna: a járásbíró szerint a revizor érkezésének politikai oka van, ugyanis Oroszország háborúra készül, s a minisztérium azért küld ki egy hivatalnokot, mert meg akarja tudni, nincsenek-e ott hazaárulók. A polgármester nem osztja ezt a nézetet, szerinte miért is keresnének egy járási székhelyen hazaárulókat, ők nem holmi határváros.

A történet ismert, egy Hlasztakov nevű, éppen a városban tartózkodó, léhűtő pétervári hivatalnokról (Herczeg Péter) hiszik azt, hogy ő a revizor, és elkezdik először pénzzel, sok-sok pénzzel lekenyerezni, aztán egyesével szívességeket kérnek tőle, majd beárulják egymást nála, hogy ezzel is valamiféle jogosulatlan előnyre tegyenek szert. Hlesztakov és szolgája (Bordás Roland) ezen jól szórakozik, minden lehetőséget kihasználnak, egyre több pénzt kérnek a városi potentátoktól, akik annál jobban adakoznak, minél inkább megalázzák, sőt bántalmazzák őket.

A városnak pusztulnia kell

A Nemzeti Színház előadásába bekerült egy pópa, Iván atya (Rubold Ödön), a dráma szövegébe pedig Szodoma bibliai története, ahova az Isten elküldte két angyalát azzal, hogy ha ötven vagy akár csak tíz igaz embert találnak, akkor megkegyelmez a bűnös városnak. Az előadást lehet úgy értelmezni, hogy a Hlesztakov és a szolgája az Úr két démoni angyala, akik próbára teszik a várost, de nem találnak egy igaz embert sem.

Gogol eredeti szövegében is találunk misztikus utalásokat, a revizor érkezésének híre előtti éjszaka például a polgármester két hatalmas patkánnyal álmodik – a színpad két oldalán belógó csatornavezetékekbe is úgy másznak be aztán négykézláb az emberek, mint ahogy a patkányok közlekednek. A csatorna nyílása nem csak menekülőút, azon keresztül ki is lehet hallgatni az emberek beszédét, az óvatosabbja, amikor az álrevizorral tárgyalt, erre is ügyelt.

A városka lakói a végén mind elbuknak, menekülni kényszerülnek a kénköves és tüzes eső elől,

a fenyegetően meredező nyírfacsonkok erdővé állnak össze, abban botladoznak, amíg sóbálvánnyá nem válnak, mint a bibliai Lót felesége. Az eső addig is verte őket, ahányszor alázúdult, mindig bőrig áztak, majd a színpad közepén kialakuló tócsában tapicskoltak, összevizezve-sározva egymást és saját magukat, egyre mélyebbre süllyedve a mocsokban. Mindemellett a zsinórpadlásról vödrök lógnak alá – ha úgy hozza a szükség, valakit abból is pofán lehet önteni.

Burleszkben csetlő-botló figurák

Az előadás ezzel együtt annyira szellemes, hogy a közönség nemegyszer hangosan nevetett a furcsa kaftánokban, parkákban, malaclopókban csetlő-botló figurákon, akik hol egyesével mutatnak be groteszk, rajzfilmbe illő mozdulatsorokat (például ahogy egyenként lelépnek, amikor a polgármester a felelős kilétét firtatja), hol csoportba tömörülve tipegnek a színpadon, amikor éppen egyikük sem akar lemaradni az információról, kimaradni a jóból. Amikor libasorban, magas térdemeléssel futnak, olyanok, mint egy burleszkfilm szereplői, és ezt a komédiát erősíti az, ahogyan a leveleket mormolva olvassák, vagy a beszédükbe hebegő halandzsát kevernek.

Mindezeken túl a hangsúlyok, a mimikák is lenyűgözően viccesek, Trill Zsolt egy nézéssel meg tudja jeleníteni a korlátolt polgármester minden sunyi gondolatát, a feleségét játszó Szűcs Nelli szerepe pedig igazi jutalomjáték. A kikapós polgármesterné minden skrupulus nélkül löki a lányát Hlasztakov karjaiba, bár maga sem vetné el a fiatal hivatalnokkal való kufircolás lehetőségét, amikor pedig úgy néz ki, hogy a lánynak összejön a parti, a rátarti feleség már szóba sem áll a korábbi társaságával – Szűcs Nelli ezt egyetlen mozdulattal érzékelteti,

ahogy az ujjával a haja tövéhez kap.

A lányuk (Katona Kinga) vastag szemöldökkel és két copffal találkozik először az angyalarcú szélhámossal – anyja a két copfból egyet varázsol a feje tetejére, majd fodros neglizsét ad rá, a lány tehát máris kész arra, hogy a revizornak hitt idegen ágyában landoljon. Herczeg Péter végig lebilincselő, hol a kezénél is hosszabb ujjú pulcsijával csapkod, mint egy nagyra nőtt óvodás, hol kámzsát húz a fejére, mint a halál követe. Szemtelenül kineveti és tönkreteszi a társaság tagjait, akik ezt még meg is köszönik: amikorra rájönnek, milyen nagy a baj, már késő.

Magatokon röhögtök!

A darab mottója – Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde! – a Nemzeti Színház előadásában például úgy jelenik meg, hogy a kompánia tagjai egy ponton fémtányérokat tesznek az arcuk elé: ha akarjuk, megláthatjuk benne magunkat is. A mi fejünk kerül akkor a korrupt és tisztességtelen tisztviselők ábrázatának helyére. Ez is volt a cél, hiszen ahogy Gogol megírta, a polgármester végül kiszól a színházban ülő és a tágabb közönségnek is:

Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!

Mi vagyunk ezek a szerencsétlen, rátarti, gyarló és nyomorúságos figurák, akik próbálunk ügyeskedni, életben maradni, kitalálni, mi lenne jó, kinek a kedvében kell járni, és gyakran elbukunk, mert nem tudunk ellenállni azoknak a hétköznapi kísértéseknek, amelyeket elénk hoz az élet.

Le a kalappal a Nemzeti Színház társulata előtt, nem csupán azért, mert minden ízében kidolgozott, sokrétegű, látványos és élvezetes előadást hoztak létre, hanem mert a színházban történt súlyos baleset után tudtak a premierre így talpra állni.

(Borítókép:  Jelenet az előadásból Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor című szatírájának próbáján a Nemzeti Színházban 2023. november 30-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)