Lemondott posztjáról a Boeing vezérigazgatója és több vezetője

1 hónap ezelőtt 6

Dave Calhoun elődjét, Dennis Muilenburgot azután váltották le a vállalat éléről, hogy két Boeing 737 Max 8-típusú repülőgép is lezuhant, 346 halálos áldozatot követelve - írja a BBC híradása nyomán a Telex.

A közlemény szerint a leköszönő vezérigazgató azt tervezi, hogy az elkövetkező hónapokban „befejezi a folyamatban lévő kritikus munkát a vállalat stabilizálása és a jövőre való pozicionálása érdekében”. Dave Calhoun 2024 végéig látja el feladatait, de az év végével bezárólag távozik a vállalattól - írja a lap.

Nem csak a vezérigazgató távozik: a kereskedelmi gépekre szakosodott részlegének vezetője szintén azonnal nyugdíjba vonul, és Larry Kellner, a Boeing igazgatótanácsának elnöke is távozik a posztjáról

- közölte a Boeing.

Hogy egész pontosan miért távozik ilyen sok felsővezető a repőgépgyártó cégtől, az egyelőre nem tisztázott, viszont köze lehet az utóbbi időben a cégre nehezedő nyomáshoz. Januárban egy repülőgép ajtaja ugyanis kiszakadt a törzséből, és bár az incidensben senki sem sérült meg, a vállalat termékeinek biztonságosságát most újra megvizsgálják.

A mostani esetelet számos hasonló meghibásodás előzte meg az elmúlt években, a Boeingbe vetett bizalom pedig mostanra megrendülni látszik. Ráadásul nemrég holtan találták a cég egyik alkalmazottját, aki évek óta szivárogtatott információkat a cég gyártási hiányosságaival kapcsolatban.