Madár István: óriási cikcakkokat mutat az építőipar, de most jön a neheze

3 hét ezelőtt 13

Mint az Infostart is beszámolt róla, csaknem 8,5 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene februárban az előző hónaphoz képest, januárban még 10 százalékot meghaladó növekedést mutatott az ágazat; mint Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője az InfoRádióban elmondta, a 8,5 százalékos visszaesés igen jelentős.

"Ugyanakkor – bár ez elsőre nagyon ijesztően hangzik – valójában nem szabad elfelejteni, hogy januárban viszont 10 százalék fölötti emelkedés történt az ágazatban, vagyis óriási cikcakkokat látunk az év elején az ágazati teljesítményben, ami összességében nem mutat olyan tragikus képet, hiszen a január-február együttesen még mindig emelkedést jelez. Így aztán azt mondhatjuk, hogy a havi adat nem kifejezetten jó, bizonyos szempontból zárójelbe is teszi a nagy januári emelkedést, amelyet minden szakértő kiugrónak gondolt, hiszen azért az ágazatot inkább egy enyhe lejtmenet jellemzi, mintsem növekedési pálya" – fejtegette.

A "cikcakk" okairól szólva Madár István általánosságban azt mondta, ez egy "kicsi ágazat", amelyben egy-egy nagy szereplő nagy projektjének a lezárulása okozhatja azt, hogy egy-egy hónapban jelentősen változik a teljesítmény.

Ráadásul a január-február alapvetően kis termelésű hónap, még inkább kicsi az ágazat mérete, és ilyenkor egy tavaly év végéről átcsúszott nagy projekt lezárása vagy egy idei év elejére tervezett projektlezárás mind-mind nagyon jelentősen nyomhat a latban a teljes ágazati teljesítményt illetően.

Ezt leszámítva szerinte azért látszik, hogy a "cikcakkok" összességében lejtmenetre emlékeztető, arra hasonlító trendre futnak ki.

Megjegyezte még: a január ebből a szempontból kilógott felfelé, és a szakértők már akkor is azt mondták, hogy

  • a magas kamatok,
  • az uniósforrás-kiesés,
  • a szűk belső kereslet és
  • az állami "fogyókúra"

eléggé rossz konjunkturális környezetet jelent az ágazat számára.

"Ráadásul még csütörtöki hír, hogy a kormány további 675 milliárd forint beruházási projektet húz le a listáról, ami nyilván elsősorban az építőipari megrendeléseket apasztalhatja, és így tulajdonképpen egy rossz konjunktúrához képest éles ellentmondás az, ahogy kezdte az idei évet az építőipar, hiszen ez a január-február összességében nem számít rossznak" – mondta Madár István.