Magyar–montenegrói meccs: nem lehetnek vendégszurkolók a Puskás Arénában

6 hónap ezelőtt 14

MH/MTI
2023. november 2. csütörtök. 16:39

Az európai szövetség (UEFA) döntése értelmében nem lehetnek vendégszurkolók november 19-én a Magyarország-Montenegró labdarúgó Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen, a Puskás Arénában.

Az UEFA honlapján megjelent közlés szerint a fegyelmi bizottság rasszista megnyilvánulások miatt tiltotta meg a montenegrói szövetségnek a vendégszektorba érvényes jegyek eladását a budapesti összecsapásra. A szövetségnek emellett összesen húszezer eurós büntetést is be kell fizetnie az UEFA kasszájába.

A csoportját vezető magyar válogatott utolsó selejtezőjére péntektől lehet jegyet vásárolni.

Amennyiben Marco Rossi együttese a hátralévő két mérkőzésén – november 16-án Bulgáriában, majd három nappal később hazai pályán – legalább egy pontot szerez, biztosan kijut a jövő évi németországi Eb-re.

Írta a Magyar Hírlap

Bejegyzés navigáció