Magyarország mindent, a többi tagállam rengeteg EU-forrást veszíthet el

3 hét ezelőtt 20

Az Európai Bizottságot egyre többen bírálják, hogy a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz esetében túl szigorúak az adminisztrációs és egyéb bürokratikus szabályok, ezért a 723 milliárd eurós alapból egyelőre alig 225 milliárd eurót fizetett ki eddig a tagállamoknak. Az RRF szabályai eltérnek a kohéziós források transzfereitől: előbbieknél előlegfizetésekre és köztes kifizetésekre is lehetőség van, míg a helyreállítási alapnál csak utófizetés van. Ez azt jelenti, hogy nem elég elkezdeni a projektet, azt végre kell hajtani és csak utána utal Brüsszel.

Az RRF esetében ez a szigorú feltétel a fukarországok (Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország), valamint Németország kérésére került be, mivel a közös hitelfelvételt kockázatosnak látták ezek a tagállamok. Főként azért, mert több esetben azt tapasztalták, hogy a kohéziós forrásokat sem megfelelően használják fel a tagállamok.

Részben erre válaszul vezették be a feltételességi eljárást (jogállamisági mechanizmust) is, most pedig épp a szigorú ellenőrzési szabályok okozzák a problémát, hogy 2026-ig felhasználják a tagállamok az RRF-pénzeket.

Így most az országok a nehézkes kérelmezési folyamatok egyszerűsítését sürgetik az Európai Bizottságtól, arra hivatkozva, hogy a szigorú ellenőrzések és a bonyolult szabályozások visszatartják őket a források igénylésétől. Ezt az érzést a brüsszeli tisztviselők is osztják, akik csalódottságuknak adnak hangot a bonyolult eljárások miatt, amelyeket könyvvizsgálatokhoz hasonlítanak, és megkérdőjelezik, hogy érdemes-e az RRF keretében hitelért folyamodni – írja a Politico.

A növekvő nyomás hatására az Európai Bizottság a jelentések szerint új stratégiai lehetőségeket vizsgál a pénzeszközök kifizetésének felgyorsítására. A folyamatok ésszerűsítésére tett erőfeszítések ellenére azonban a kiutalt pénzeszközök jelentős része továbbra is kihasználatlan marad, egyelőre 500 milliárd euró áll Brüsszelben. A Bizottság már egyébként 648 milliárd euróra csökkentette a rendelkezésre álló teljes, 723 milliárdos összeget, miután a kormányok nem nyújtottak be közel 100 milliárd eurónyi hitelkérelmet a legutolsó, tavaly augusztus végi határidőig.

Spanyolország, amely várhatóan az egyik fő kedvezményezett lesz, a számára elkülönített forrásoknak csak a töredékét kapta meg, ami rávilágít arra, hogy a tagállamok milyen kihívásokkal szembesülnek a kiutalt forrásokhoz való hozzáférés terén. A bürokratikus szűk keresztmetszetet súlyosbítják a Bizottság szigorú kritériumai, amelyek szerint az országoknak átfogó helyreállítási terveket kell benyújtaniuk, amelyekben ismertetik a javasolt alapfelhasználást és a kísérő reformokat.

A kérdést tovább bonyolítja, hogy egyes országok vonakodnak attól, hogy a kölcsönökért cserébe népszerűtlen reformokat hajtsanak végre. Emellett a lehetséges csalással és a nem megfelelő ellenőrzési mechanizmusokkal kapcsolatos aggodalmak is fokozzák a bizalmatlanságot. Az Európai Számvevőszék rámutatott a felügyelet hiányosságaira és a szoros határidőkre, hangsúlyozva a szilárd ellenőrzési mechanizmusok szükségességét.

Magyarország számára egyébként egyre égetőbb a probléma: mivel a kormány nem teljesítette a Bizottság által meghatározott átláthatósági, korrupcióellenes intézkedéseket, ezért 0,9 milliárd eurónyi előlegen kívül semmilyen forráshoz nem fért még hozzá. A jóváhagyott terv szerint a magyar költségvetésnek 5,9 milliárd eurónyi RRF-támogatás, valamint a RePowerEU-fejezet további 4,6 milliárd euró járnak. Vagyis összesen mintegy 4095 milliárd forint sorsa a tét. A 2026 nyári határidő pedig annyira közel van, hogy szinte biztos már a forrásvesztés, ha nem lazítanak a szabályokon, vagy nem tolják ki a határidőket – ahogy arról korábban írtunk.

Közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy a helyreállítási alap egyelőre nem túl hatékony kezelése alááshatja a kevésbé eladósodott tagállamok bizalmát, ami akadályozhatja a jövőbeli közös hitelfelvételeket. Pedig most már a védelmi kiadásokat is egy új kölcsönből fedezné Brüsszel, vagyis az RRF ügyében hamarosan lépnie kell a Bizottságnak.

Címlapkép forrása: EU