Mao Ce-tung versből kap nevet a kínai holdraszálló űrhajó

2 hónap ezelőtt 11

Jól halad a kínai űrprogram, az évtized végéig második országként embert juttatnának a Holdra.

A kínai emberes űrrepülési ügynökség hétvégén bejelentette az ország Hold-programjának űrhajóit, és közölték, a program jól halad – jelentette a CNN.

Az űrhajó neve Mengzsu vagyis Álomhajó lesz, a leszálló egység neve Lanyue vagyis Hold-ölelés. Utóbbi kifejezés Mao Ce-tung 1965-ben írott verséből származik. (Mao Ce-tung 1976-ig a Kínai Kommunista Párt főtitkára és az ország 40-80 millió ember halálért felelős vezetője.)

Az ügynökség szerint az elnevezés

a kínai nép törekvését és elszántságát szimbolizálja a világegyetem és a Hold felfedezésére.

A Lanyue a tervek szerint két űrhajóssal és egy 200 kilós holdjáróval a fedélzetén szállna le a szomszédos égitesten. A parancsnoki központot és visszatérő egységet is magába foglaló Mengzsu 9 méter hosszú és 22 tonnás lesz. Az űrhajókat várhatóan a Hosszú Menetelés 10 nevű szupernehéz hordozórakétával juttatja az űrbe.

Az Egyesült Államok Hold-programja, az Artemis 2026-ra tervezte az új emberes Holdraszállást, ami biztosan nem valósul meg, már egyéves lemaradásban van. Kína űrhajósai a tervek szerint valamikor 2030-ig lépnének a Hold felszínére. Legutóbb 1972 decemberében járt ember a Holdon.

(CNN)

Index könyvek

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM