Már a második republikánus házelnök bukhat bele, hogy beadná a derekát az ukrán segélycsomagba

2 hét ezelőtt 19

Kritikus helyzetbe került a pártján belül Mike Johnson, az amerikai Kongresszus republikánus házelnöke, amiért hajlandó kompromisszumot kötni a hónapok óta blokkolt segélycsomagokkal kapcsolatban. Johnsont most a republikánusok Trumptól is jobbra álló jobbszárnya akarja megbuktatni, és könnyen lehet, hogy a politikai túlélése most a demokratákon múlik.

A történet kísértetiesen emlékeztet az alig fél éve házelnök Johnson elődje, Kevin McCarthy sztorijához, akit ugyanígy a pártja szélsőjobboldala buktatott meg hasonló okokból.

Miközben a kritikus lőszer- és fegyverzethiánnyal küzdő Ukrajna számára létfontosságú lenne a már rég beígért 61 milliárd dolláros amerikai segélycsomag, a novemberi elnökválasztásra készülő republikánusok ezt már négy hónapja blokkolják, Ukrajna további megsegítését ugyanis a számukra fontos amerikai határvédelemmel közik össze.

A demokrata többségű Szenátus így hiába szavazta meg már februárban az összesen 95 milliárd dolláros támogatási csomagot (ennek az ukrán rész mellett része Tajvan és Izrael megsegítése is), a republikánus többségű Kongresszusban ez nem ment át. Az Izrael elleni hétvégi iráni drón- és rakétatámadás azonban kilendítheti az ügyet a holtpontról, kompromisszum felé tolva a két pártot. A republikánusok szeretnék át vinni az Izraelnek szánt amerikai támogatást, ezért Johnson bejelelentette, hogy az eddig egyben kezelt támogatási csomagot darabjaira szednék, és külön szavaznának az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak szánt segélyekről.

Erről szombaton szavazna a Kongresszus. Ha ezek átmennek, és a republikánusok hozzájárulnak a gázai övezetbe szánt 9 milliárd dollárnyi amerikai segélyhez is, ami pedig politikailag a demokraták számára hot topic, létrejöhet a kompromisszum, ami leginkább Ukrajna katonai és politikai túlélése szempontjából lenne égető.

Johnsonnak azonban ehhez meg kellene győzni a republikánus jobbszárnyat is. Ennek érdekében további törvénytervezeteket akar átvinni, egyrészt a határvédelemmel kapcsolatban, másrészt ragaszkodva Trump mondásához, hogy Ukrajna segélyezése helyett csakis hitelekről lehet szó, az amerikai támogatások egy részét formálisan hitelként nyújtanák - de ezen kívül a TikTokot is betiltanák, ami a nemzetbiztonságin aggályok miatt szintén régóta napirenden van a republikánusok között is.

A párt jobbszárnyát képviselő ellenállók azonban nem akarnak belemenni ebbe a csomagba, a republikánus szélsjobb legismertebb arca, Taylor Greene megpróbálja megbuktatni Johnsont, és ehhez más képviselők, például Thomas Massie is csatlakozott. Ők most a korábbi trumpi retorikt követve árulást kiáltanak, annak ellenére, hogy most Trump is Johnson mellett áll ki - a republikánus házenök az impeachment-ügyekben fontos szövetségese volt a volt elnöknek.

A republikánus megosztottság miatt Johnson politikiai jövője így részben a demokratákon múlhat. Biden elnök azt jelezte, hogy ők megszavaznák szombaton a különválasztott segélycsomagokat.

"Határozottan támogatom ezt a csomagot, amely kritikus támogatást nyújt Izraelnek és Ukrajnának, rendkívül szükség humanitárius segélyt biztossít a palesztinoknak Gázában, és megerősíti a biztonságot és a stabilitást az Indo-csendes-óceáni térségben" - mondta az amerikai elnök. "Azonnal aláírom a törvényt, hogy egértelmű üzenetet küldjünk a világnak: Nem hagyjuk, hogy Irán vagy Oroszország sikerrel járjon".