Már Karsai Dániel és Dobrev Klára is TikTokozik

1 hónap ezelőtt 7

Merőben más hangulatban.

Pénteken délelőtt, nőnapon indult el Dobrev Klára TikTok-csatornája – tudatta a Demokratikus Koalíció közleményben, mint írják ők már most nagyon boldogok, és a jövőben sok-sok tartalommal másoknak is igyekeznek hasonló örömteli pillanatokat szerezni.  

A Klari_vagyok felhasználó első videójában az EP-képviselő a szelfikamerába beszélve próbálja a tőle megszokottnál lazábbra venni a hangulatot. Azt tervezi, a platformon azt az oldalát mutatja majd meg, amit egyelőre nem láttunk, például, hogy hogyan indul egy napja, hogyan dolgoznak. Sőt, még azt is, hogyan igazgatja a haját.

Elindítottam saját TikTok oldalamat. Csak ott látható, exkluzív tartalmakkal mutatom be, vidám hétköznapjaimat. Sampont nem reklámozok” – ezt pedig még csütörtökön jelentette be a legális eutanáziáért küzdő Karsai Dániel.

Az ügyvéd egyelőre kettő videót tett közzé, mindkettőn azt mutatja be, hogyan sérül az emberi méltósága betegsége előrehaladásával. Előbbin azt mutatja be, hogy tudja használni tabletjét egy, a fejére erősített pálcával, a második videón pedig azt láthatjuk, hogyan reagál arra, ha viszket az orra. Karsai előbb próbálja felemelni kezét, végül inkább ápolóját hívja segítségül: 

“- Ákos, megvakarnád az orrom?  

– Persze.  

– Bal oldalt viszket. 

– Jó, de kinek bal oldalt?  

– Egy kicsit beljebb. Ott, igen! Köszi.” 

A jelenethez Karsai még annyit tesz hozzá a videó végén, hogy “éljen a magánszféra!”.

Karsai videóban is szereplő segítőjével, Márkovics Ákossal korábban a hvg360 beszélgetett: