Még idén érkezik a Honor flip telefonja, Apple Vision Pro kihívóval azonban nem készül a vállalat

1 hónap ezelőtt 20

Nem akármilyen napokat tudhat maga mögött a Honor, a vállalat ugyanis több új készüléket is leleplezett a 2024-es barcelonai Mobile World Congress (MWC) keretein belül. A középpontban az általunk is tesztelt Magic6 Pro állt, ami új, mestertségesintelligencia-alapú fejlesztéseivel, még jobb kamerákkal és piacvezető teljesítménnyel szeretne felülkerekedni a konkurencián. A telefon mellett azonban érkeztek még egyéb készülékek is a vállalattól – például egy új laptop és tablet; a Magic V2 Porscheval közösen tervezett kiadásáról nem is beszélve.

De mire lehet számítani a Honortól a jövőben? Többek között ezt is megtudtuk George Zhaótól, a Honor vezérigazgatójától, aki a barcelonai bemutató másnapján tartott sajtótájékoztatót, amelyen az Index is jelen volt. Megtudtuk például, hogy a vállalat egyre több időt, pénzt és energiát szeretne fektetni a latin amerikai terjeszkedésbe, valamint, hogy Európára egyfajta második hazai piacként tekintenek. Mindez nem meglepő, ha ezt vesszük figyelembe, hogy negyedévről negyedévre jobban teljesít a gyártó az egész kontinensen – beleértve ebbe Magyarországot is. Nem ezek voltak azonban a legérdekesebb témák.

Érkezik a Galaxy Z Flip-kihívó

Évek óta készít hajlítható telefonokat a Honor, mindeddig azonban csak a „fold”, azaz a tabletté alakítható készülékek irányába mozogtak. Elsőként a Magic V-t adták ki 2022-ben, majd érkezett az utód, a Magic Vs, nem sokkal később pedig már a Magic V2-t is a kezünkbe vehettük. Utóbbival kapcsolatban rengetegen úgy gondolják, hogy ez a legjobb összecsukható mobil, amit eddig egy gyártó letett az asztalra, így nem meglepő, hogy a Honor rajongói azt várják, mikor készít a vállalat egy olyan készüléket, ami a Samsung-féle Galaxy Z Flip, a Motorola Razr vagy éppen a Huawei-féle P Pocket kihívója lehet. Mint megtudtuk, már nem kell sokat várni, a Honor megoldása még idén a boltok polcaira kerül.

Most, hogy belsőleg már a végső fázisban vagyunk, elárulhatom, hogy idén készülünk az első flip-telefonunk bevezetésére. Nagyon pozitívan állunk az összehajtható telefonokhoz a jövőre nézve

– fogalmazott szűkszavúan Zhao, később hozzátéve, hogy ugyancsak idén érkezik még a magicOS 8.0 a Magic4-es, a Magic5-ös, valamint a Honor 70-es és 90-es széria készülékeire.

Bár Zhao konkrét dátumot nem árult el, a Honor korábbi bejelentéseit átnézve viszonylag könnyen kikövetkeztethető, hogy Európában nagy valószínűséggel a berlini IFA berkein belül fogja leleplezni a flip mobilt a gyártó, így már nem is kell olyan sokat várni rá, az expót ugyanis szeptember első hetében rendezik majd meg. Nem ez ráadásul az egyetlen olyan dolog, amivel a Samsungot szeretné sarokba szorítani a Honor: a kínai gyártó egy okosgyűrűn is dolgozik, pont olyanon, mint amit a dél-koreaiak a januári Unpackeden mutattak be; ennek megjelenéséről azonban egyelőre még nem tudni részleteket.

A Vision Pro túl kezdetleges

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, az elmúlt hetekben ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a különböző VR és AR headsetekkel kapcsolatban, köszönhetően annak, hogy február 2-án az Apple végre piacra dobta az Apple Vision Prót. A szakma véleménye szerint a készülék az eddigi legimmerzívebb élményt nyújtja, nem igazán akad vetélytársa sem – a Honor vezérigazgatója szerint azonban nagyon kezdetleges a technológia, amit az Apple használ.

Harminc-negyven évvel ezelőtt, amikor berobbant a 3D, azt hittem, hogy a jövőben vagyunk, de hogy őszinte legyek, most a VR és AR headsetek kapcsán egyáltalán nem érzem ezt. Van egy csapatunk, akik folyamatosan tanulmányozzák a technológiát, de még nem találtam egy olyan készüléket sem, ami kielégítette volna az igényeimet, vagy megütötte volna az elvárásaimat – még a Vision Pro sem ilyen –, éppen ezért egyelőre nem készítünk ilyen készüléket

– fogalmazott Zhao annak kapcsán, hogy a Honortól mikor várhatunk egy Vision Pro szerű headsetet.

Mindenesetre úgy gondolom, hogy a virtuális valóság mindenképp a jövő része lesz, de még nagyon keményen kell dolgoznunk azért, hogy olyan élményt készíthessünk, ami már tényleg kifogástalan

– fejezte be a vezérigazgató. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a Honor előszeretettel merít inspirációt az Apple készülékeiből, elég csak a Magic6 Pro két újítására gondolni: a Magic Capsule tulajdonképpen egy az egyben a Dynamic Island másolása, míg a készüléken elérhető új, mindig éber kijelződizájn is a megtévesztésig hasonlít arra, mint amit az Apple talál ki az iPhone 14 Prók bemutatásakor. Ezek tudatában nem lepődnénk meg, ha a jövőre a Honor mégis előrukkolna egy headsettel, a hivatalos álláspont azonban az, hogy ilyen nem készül a vállalatnál.

Index könyvek

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM