Még mindig ez a város a világ közepe

Hogy az ingyenes belépésnek vagy a tárlat zsenialitásának köszönhető-e, hogy hétfő ebédidőben is tele volt a Falk Miksa utcai Virág Judit Galéria, azt sosem tudjuk meg, mindenesetre kijelenthetjük, hogy a látogatók valósággal megrohamozták a néhány napja megnyílt Róma-Budapest összművészeti – de természetesen festményközpontú – kiállítást. A tárlat az olasz művészetnek a magyar kulturális életre gyakorolt hatását mutatja be XIX–XX. századi alkotókon és alkotásokon keresztül.

Nincs abban semmi meglepő, hogy sokan érdeklődnek a tárlat iránt, hiszen a galéria ezúttal hiánypótló kiállításra, semmint árverésre invitálta a művészet kedvelőit. A Budapest-Róma ráadásul olyan, magasan jegyzett alkotók képeit vonultatja fel, mint Aba-Novák Vilmos, ifj. és id. Markó Károly, Patkó Károly, Reigl Judit és persze Csontváry Kosztka Tivadar. 

Mégis, a vártnál is népszerűbbnek tűnik a tárlat, igaz, Kelen Anna, a kiállítás kurátora már az Index kulturális podcast-műsorában is arról „álmodozott”, hogy a gyűjtemény bizony sok érdeklődőt fog vonzani. Valóra vált az álma.

A ruhaállványra egyetlen kabátot sem lehetett akasztani, nemhogy kettőt (plusz két hátizsákot), csak a földre tudtunk pakolni – ennyi érdeklődőre nem számítottunk.    

Színek és sztorik

Már a főbejárat melletti falra pillantva átszellemülünk, szinte arcon csap a sós tengervíz illata, a simogató napsugár jóleső érzete, az olajfák jellegzetes sziluettje: jó helyen járunk. Bár testileg Pesten, lélekben máris az olasz csizma szívében csodálkozunk rá a világra. Merthogy Róma egy kicsit még mindig a világ közepe, ez a szemlélet pedig a képekből is kiolvasható. 

„Róma az egész világ magasiskolája” – áll a bejárat mellett.

Európa minden fontosabb művészeti központjában az akadémiai képzés kiegészítő eleme volt az itáliai, mindenekelőtt a római tanulmányút.

Nem volt ez másképp a bécsi akadémián, valamint a főként osztrák hatás alatt pallérozódó magyar képírók esetében sem. Ferenczy István és id. Markó Károly csak előfutárai voltak a jelentős magyar kirajzásnak. Művészeink hosszabb-rövidebb időt töltöttek el az antik, reneszánsz, majd később a barokk és középkori emlékek tanulmányozásával, hiszen Magyarországról tekintve Róma a művészetek ősforrását jelentette.

Közös, mégis eltérő hatások

Bár kismillió formavilág, alkotói látásmód és stílus elevenedik meg a vásznakon, közös nevezőként rájuk húzható, hogy a képek zöme a melankolikus, nosztalgikus hangulat ellenére sem a múltat jeleníti meg, hanem a jelent – vagy éppen a jövőt. Hiába a reneszánsz inspiráció, a szentképek és mitológiai figurák hatása vagy értékrendje, azok legfeljebb újragondolt formában öltenek alakot a mesterek kezei által.

A nevével ellentétben túlzás azt állítani, hogy a kiállítás Róma városát helyezné fókuszba, egész Itália, az olasz kultúra, hagyományok, életképek és az életszemlélet is megjelenik a képeken: Aba-Novák Szicíliát, Batthyány Gyula Firenzét, Vaszary János Riminit, Emőd Aurél Velencét képezi le, de visszatérő téma az Amalfi-part, Taormina és a toszkán táj is.

Láthatjuk, ahogy a hétköznapi ember gazdálkodik, ahogy a felső tízezer szórakozik, ahogy a kisgyermek mosakodik és az ember szaporodik – az élet minden területét lefedik a témák, még ha első ránézésre nem így érződik is.

A tájképekből sugárzó nyugalom incselkedik a pezsgő városi élettel, szemtől szembe mutatják Itália két arcát, és versengenek a figyelemért. De hogyan is lehetne összemérni a kettőt? A pasztelles melegséget az éles, sötét színekkel? A citrusillatot a betonról visszaverődő forróság szagával? A pásztori idillt a fasiszta Olaszország és Mussolini burkolt, mégis ordító megjelenítésével? A kisdedet ölelő Máriát a kiállíthatóság érdekében leborotvált nemi szervű akttal? Sehogy, és mégis:

A tárlat legtöbbet felvonultatott alkotói Molnár C. Pál mellett Patkó Károly és Aba-Novák Vilmos, de kikerült a nagybányai alkotó, Iványi-Grünwald Béla képe is a galéria alsó szintjén. Kmetty János kubisztikus, cézanne-i csendélete és portréi, a párizsi iskola színei alatt (is) maradandót alkotó Reigl Judit figurális és furcsa – Autóstoppal Ferrara és Ravenna között című – alkotása vagy Scheiber Hugó art decós női ugyan ki-kilógnak a jellegzetes látványvilágú festmények és szobrok sorából, mégis hozzáadnak valami pluszt a kiállításhoz – mint ahogy alkotóik is a római iskolához. A tárlat 2024. március 28-ig látogatható.