Meghalt a 104 éves nő, 56 évvel fiatalabb párja gyászolja

1 hét ezelőtt 9


104 éves korában elhunyt a Elfriede Riit, akinek a 48 éves párjával való kapcsolától még februárban cikkezet a Daily Mail.

Riit a második világháború után emigrált szülőhazájából, Észtországból Ausztráliába, és korábban, nála jóval fiatalabb párja, a szintén észt származású Mart Soeson nagyapjával élt házasságban.

Soesonnal 1996-ban találkoztak, amikor az akkor húszéves férfi Ausztráliába érkezett angolt tanulni, és a nő felajánlotta, hogy tanulmányai alatt lakhat nála.

Az akkor 76 éves nő tudott róla, hogy a férfi a volt férjének az unokája, de

nem voltak vér szerinti rokonok, mivel Riit már a második felesége volt Alfrednak,

aki szintén Észtországból emigrált Ausztráliába, amikor a Szovjetunió annektálta szülőhazáját.

A gyászóló férfi bevallása szerint nagyon lassan lettek szerelmesek egymásba, időközben ő vissza is költözött Észtországba, de 2007-ben úgy érezte valami hiányzik az életéből, és az a valami, vagyis inkább valaki Elfriede volt.

A szokatlan pár 2013 óta élt kapcsolatban, aminek részleteiről a nyilvánosság is tudott, ugyanis

2018-ban nem adták meg az ausztrál hatóságok a férfinak a letelepedési engedélyt, és a bíróságon a párkapcsolatukra hivatkozva próbáltak fellebbezni.

A pár a bíróságon leszögezte, hogy kapcsolatuk a szó szoros értelemben nem szexuális jellegű, de kézenfogva járnak különböző helyekre, ölelkeznek és csókolóznak is.

A párkapcsolatuk mellett a férfi az idős hölgy gondozója is volt, ugyanis Elfriede időskorára Alzheimer-kórban szenvedett, bipoláris és depresszív zavarral küzdőtt, látása és hallása meggyengült, illetve kerekesszékbe kényszerült.

[kapcsolodo]hnem-tenyezo-a-korkulonbseg-hogyan-lehet-boldog-parkapcsolat-egy-25-eves-ferfi-es-egy-52-eves-no-kozott/[kapcsolodo]