Megszólalt Nagy Feró, ezt gondolja fia távozásáról a Beatricéből

4 hónap ezelőtt 13

Ahogy az Infostart is megírta, a Beatrice Facebook-oldalán jelentették be, hogy kilép a legendás zenekarból a frontember fia, Nagy Hunor Attila és Kékkői Zalán is, de egyikük sem indokolta a döntését.

A Blikk úgy tudja, az elhatározásuk már egy ideje érett, nem hirtelen felindulás miatt lépett ki a két zenész. Nagy Feró a portálnak azt mondta, szomorú, amiért fia kivált a zenekarból, ugyanakkor nagyon büszke rá és továbbra is támogatja őt. Arról is beszélt, hogy a fia változást akart, fiatalosabb zenét akar játszani, és ezt a döntését elfogadja. "Nem mondom, hogy a lelkem ebben nem sérült, de közben büszke is vagyok rá" – mondta Nagy Feró.

A Beatrice azonban nem áll le, a frontember szerint szükség esetén egy gitárossal is fel tudnak lépni, illetve vannak dobos barátai, akik bármikor beugorhatnak. Azt még nem tudja, kikkel szeretné bővíteni a Beatricét, de tervei szerint áprilisban be tudja majd mutatni az új formációt.