Menekülés a győzelembe? Sorsdöntő meccsre készül a Fradi Dél-Szerbiában

5 hónap ezelőtt 14

Kevés szerb örömöt hozott eddig a stadion

A zöld-fehérek Szerbia déli részébe, a Belgrádtól 275 kilométerre fekvő Leskovacba látogatnak. A Csukaricski elleni idegenbeli összecsapásnak otthont adó mintegy 60 ezer fős város (az agglomerációval együtt durván ennek a duplája a népesség) a Hisar-hegy tövében, a Leskovaci-völgy közepén fekszik, és bár híres kulturális rendezvényeiről (így a nemzetközi filmfesztiválról vagy éppen a színházmaratonjáról), ezúttal a 8136 fő befogadására képes Dubocsicsa Stadion miatt kerül a figyelmünk középpontjába.

A belgrádi együttes ugyanis a nemzetközi hazai meccseit a fele ekkora (4070 fős) Csukaricski Stadionban nem rendezheti meg, így szűk két hónap alatt ötödször is kiemelt futballmeccs helyszínévé lép elő a Dubocsicsa.

Sok örömük eddig nem lehetett a szerbeknek: a Csukaricski ugyanis az Európa-liga playoffkörében az Olympiakosztól 3–0-ra, az Ekl csoportkörében a Genktől 2–0-ra, a Fiorentinától pedig 1–0-ra kikapott, míg a szerb válogatott fordulatos meccsen úgy játszott 2–2-es döntetlent Bulgáriával az Eb-selejtezők zárásán, hogy a 82. percben egyenlített. Így a magyar nemzeti együttes végül négy ponttal előzte meg a kontinensviadalra csoportmásodikként ugyancsak kijutó riválisát.

A Fradi kétszer annyit ér, mint az ellenfele – és lényegesen terheltebb is

A szerb együttes keretének összértékét 21,05 millió euróra teszi a Transfermarkt, amivel simán az utolsó helyen áll a kvartettben. Még az amúgy nemzetközi porondon nem túl kiemelkedően álló Ferencváros 48,2 milliós értéke is több mint a duplája ennek.

A szerencsejátékban 18 éven felüli, sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat.

Egyénileg vizsgálva két olyan futballistát találunk, akinek értéke 2 millió eurós, egyikük Marko Docsics, az együttes csapatkapitánya. A 30 éves belső középpályás 2016 nyarán 100 ezer euróért érkezett a Csukaricskihoz, ahol azóta 219 mérkőzésen 47 gól és 49 gólpassz a termése, bár közben a sárga lapokat is szépen gyűjtögeti, már 36 van neki, az Európa-konferencialigában három fellépésen kettő, így egy újabbal kiesne a zárásról kiesne. Ez amúgy a Fradinál Samy Mmaeét fenyegeti.

A másik Nemanja Tosics, az elnyűhetetlenség példaképe. A 26 éves balhátvéd az idényben 20 tétmeccsen lépett pályára, azokat pedig mind végig is játszotta, 1800 játékpercével toronymagasan a legtöbbet foglalkoztatott futballistának számít a csapaton belül.

Rajtuk kívül még ki kell emelni a Ferencváros elleni budapesti mérkőzésen gólpasszt adó, az idényben már öt előkészítésnél járó Bojica Nikcsevicset, valamint az első felvonáson a második félidőre beálló U21-es válogatott Igor Miladinovicsot: a 20 éves és 166 centis irányító öt góljával simán vezeti a házi rangsort.

A Fradinál ezzel szemben tíz játékos bír legalább 2 millió eurós értékkel. Közülük Cristian Ramírez áll a legjobban, az idényben öt kanadai pontnál (2 gól+3 gólpassz) tartó ecuadori balhátvéd piaci árát 5 millióra teszi a Transfermarkt, a 23 meccsen 12-nél járó (6+6) Kristoffer Zachariassen és a 17 fellépésen 16-tal álló (11+5) Adama Traoré férne még fel a képzeletbeli dobogóra 4,5-4,5 millió euróval.

A budapesti zöld-fehéreknél a magyar válogatottban is remeklő Dibusz Dénes (2070 játékperc), a jobbhátvédként és szűrőként is bevethető Cebrail Makreckis (1902), valamint Zachariassen (1841) is több időt töltött pályán az idényben, mint bárki az ellenféltől, rajtuk kívül pedig Marquinhos (1680), Mohammed Abu Fani (1597), Mmaee (1593), Ramírez (1560), Sigér Dávid (1556) és Ibrahim Cissé (1526) is átlépte már az 1500-as határt.

Jó eséllyel ez már régen meglenne Varga Barnabásnak is, akinek a személyében el is érkeztünk a Fradi legnagyobb hiányzójához: az október 22-i sérülése óta maródi csatár a legutóbbi hét tétmeccset kihagyni kényszerült. Viszont így is van már 19 tétmeccse és 24 kanadai pontja (17+7) az idényben.

Hiányában Alekszandar Pesicsnek kell fellépnie, ezt pedig hét góljával egészen hatékonyan tette meg, és mindenképpen kell szót szentelni Abu Fani 4+13-as mutatójára, a középpályásnál csak Varga Barna jegyzett több kanadai pontot az egész csapatból.

Megtört a Csukaricski pocsék szériája – a Fradié nem

A népligetiekhez hasonlóan a Csukaricskit sem lehet azzal vádolni, hogy pazar formában lenne, hiszen a szeptember végi, Szpartak elleni bajnoki 3–0-s siker után a következő tíz tétmeccséből csak a másodosztályú Radnicski ellen ünnepelhetett – a kupában büntetőpárbajt követően jutott tovább –, a bajnokságban két iksz mellett négy vereség, az Ekl-ben pedig négy fellépésen négy zakó a mérlege.

A két hónapos vesszőfutás aztán az elmúlt hétvégén, a Radnicski Nis otthonában ért véget: a Fradi ellen is eredményes Djordje Ivanovics, valamint Stefan Kovac góljával 2–0-ra nyert a Csukaricski – így 11. nekifutásra diadalmaskodott ismét a rendes játékidőben.

No, nem mintha a Fradi amúgy olyan félelmetesen erős szériában lenne mostanában!

Varga Barnabás a Diósgyőr elleni 2–1-es idegenbeli siker során sérült meg, nélküle az Újpest elleni rangadót (3–0) még behúzták ugyan a zöld-fehérek, azóta viszont csak a Puskás Akadémia elleni ráadásos kupasikert jegyezhettük fel, mert a bajnokságban a Kecskemét és a Fehérvár is megverte a címvédőt, a felcsútiak ellen pedig ugyanúgy 1–1 lett a vége, mint az Ekl-ben a Genkkel szembeni hazai összecsapás.

Mindez azt jelenti, hogy a Fradi négymeccses nyeretlenségi szériában van, a rendes játékidőben pedig október vége óta nem győzött.

Egy újabb botlás éppen ezért ezúttal végzetes is lehet, már ami a tavaszi kupaszereplést illeti.

Nagy lépés a 2024-es folytatás felé, vagy a majdnem biztos búcsú

Ugyanis a négyesben egyértelműen a Csukaricski jelenti a gyenge pontot, a szerb csapatot mindenki legyőzte az első négy körben, miközben a többiek egyaránt ikszeltek a top háromban.

Ezzel most úgy állunk, hogy a Fiorentina nyolc ponttal vezeti a tabellát, amelyen a Ferencváros eggyel több szerzett góljával előzi meg az ugyancsak hatpontos Genket (ez esetben nem számít, hogy Belgiumban 0–0, itthon 1–1 lett a vége, az idegenbeli gólok már nem rangsorolnak ebben a kategóriában).

Papíron tehát még idegenben is kötelező a győzelem a leggyengébb gárda ellen, és reménykeltő lehet, hogy a Genk (10. és 21. perc) és a Fiorentina (8. perc) is már az első félidő derekára kialakította a leskovaci sikerét, vagyis a Fradi leginkább egy jó és eredményes rajtban reménykedhet csütörtökön.

Ha a zöld-fehérek nyernek, jó helyzetbe kerülhetnek, hiszen a Belgiumban a sikert csak az utolsó percekben elbukó Fiorentina otthon azért favorit a Genkkel szemben, és egy győzelemmel biztosan tovább is jutna.

A Fradi elleni budapesti záráson pedig mindkét csapatnak elég lenne egy taktikus döntetlen ahhoz, hogy a célját elérje: az olaszok csoportelsőként jutnának a nyolcaddöntőbe, a Fradit pedig nem előzhetné meg a Genk,

és készülhetne egymást követő második idényében is a „kupatavaszra” (valójában februárban lenne érdekelt egy El-csoportharmadik ellen a nyolcaddöntőért).

Ugyanígy viszont nagy bajba is kerülhet a magyar bajnok, ha nem nyer Szerbiában, mert ez esetben a záráson a szerbeket fogadó Genk megelőzéséhez minden bizonnyal a Fiorentina legyőzésére lenne szükség a Groupama Arénában.

A feladat tehát adott az NDK-s indiánfilmekből ismertté váló Gojko Mitics szülővárosában: menekülés a győzelembe!

Európa-konferencialiga, F csoport, 5. forduló

21.00: Csukaricski (szerb)–Ferencváros

21.00: Fiorentina (olasz)–Genk (belga)

A csoport állása
1. Fiorentina 4 2 2 11–4 7 8
2. Ferencváros 4 1 3 6–4 2 6
3. Genk 4 1 3 5–3 2 6
4. Csukaricski 4 4 1–12 −11 0

Korábbi eredmények:
1. forduló
Genk (belga)–Fiorentina (olasz) 2–2
Ferencváros–Csukaricski (szerb) 3–1

2. forduló
Fiorentina (olasz)–Ferencváros 2–2
Csukaricski (szerb)–Genk (belga) 0–2

3. forduló
Genk–Ferencváros 0–0
Fiorentina (olasz)–Csukaricski (szerb) 6–0

4. forduló
Ferencváros–Genk 1–1
Csukaricski (szerb)–Fiorentina (olasz) 0–1

(Borítókép: Ferencváros-Csukaricski Európa-konferencialiga mérkőzés 2023. szeptember 21-én. Fotó: Laszlo Szirtesi / Getty Images Hungary)