Mennyire valósághű egy történelmi arcrekonstrukció?

A múltba való betekintés elemi vágyának egy jelentős része, hogy szeretnénk megpillantani egykor élt emberek arcát. Folyamatosan fejlődő technikának köszönhetően újra és újra szemügyre vehetjük a rég halott kőkorszaki embereket, fáraókat, vagy királyokat. Az újraalkotás kiindulási pont minden esetben egy koponya, vajon az aprólékos munka végeredménye mennyiben egzakt és mennyiben szubjektív alkotói döntések eredménye?

A rekonstrukció kezdete általában egy nyomozás, hiszen egykori uralkodók esetében nem ritka, hogy fennmaradtak róluk korabeli ábrázolások vagy leírások. A John Moores Egyetemen működő Face Lab egyik legutóbbi munkája II. Ramszesz fáraó arcának helyreállítása: a képekről három évezreddel ezelőtt élt őszülő, kopaszodó idős férfi tekint ránk, akit jellemzően azonnal elfelejtenénk, akkor is, ha ránk tolja a boltban a bevásárlókocsit. A Face Lab szakmai igazgatója Caroline Wilkinson beavat, hogy még mielőtt agyagot vagy 3D programot ragadtak volna, a Kairói Egyetem munkatársaival, átvették, amit tudni lehet a modellről, hogy a fáraóknak milyen életük volt, milyen ruhákat viseltek, hogyan hordták a hajukat.

Nem kizárólag múzeumi műfaj

Az anatómiai alapokat kiegészítik a legújabb technikai vívmányok, például CT röntgen képalkotás és DNS elemzés. Hogy a rekonstrukció mennyire valósághű, nem is csak érdekesség, hanem egy egzakt tudományos kérdés, mert nem mindig régi arcokat kell rekonstruálni, hanem adott esetben egy kurrens bűnügyi nyomozás áldozatának azonosításához lehet rá szükség. A vizsgálatok alapján a mai arcrekonstrukciók kifejezetten jók.

A CT technika alkalmazása során ma élő emberek koponyaröntgenjeit és arcképeit tartalmazó adatbázisban keresik meg a leginkább hasonlókat, hogy az izmok és szövetek formáját pontosabban meghatározzák. A keresést etnikum, nem és kor alapján szűkítik, a munkát innen a szoftver segíti. A Face Lab kutatásában 52 önkéntes az esetek túlnyomó többségében sikeresen párosította az eredeti arcképet a rekonstrukcióval.

Terrie Simmons-Ehrhardt, az FBI tudományos munkatársa a rekonstrukciók pontosságát vizsgálva arra jutott, hogy a számítógépes arcfelismerő program az esetek 77-83 százalékában tudta megfeleltetni az eredeti arcképet a rekonstrukcióval. Megállapította, hogy a rekonstrukciót végző program jól ismeri fel az arc alakját, de gyakran alulbecsüli a száj szélességét, miközben túlbecsüli az ajkak vastagságát és az orr hosszát is.

Egy jó példa a véleményes esetekre, hogy főleg a történelem előtti esetekben egy régész korábban saját meglátása szerint választott bőr, haj és szemszínt a modellnek. A DNS elemzés alapján ez már meghatározható. A dél-tiroli Alpokban talált Ötziről például kiderült, hogy külsejét valamelyest a környék jelenlegi lakosságához illesztette, tévesen.

A szoftvereknél más problémák is felbukkannak, egy 13 ezer évvel ezelőtt Thaiföldön élt kőkori nő arcának rekonstrukciója során találkoztak, hogy az adatbázisban szereplő arcok többsége európai – ez természetesen jelentősen rontja a végeredmény pontosságát.

A DNS-ből a legutóbbi, 2022-ben publikált kutatások alapján többet tudhatunk meg, mint korábban. Az örökítőanyag árulkodik arról, hogy mennyire táskásodik a szem, vagy ritkul a haj, összenőtt-e a szemöldök, milyen széles és milyen alakú az orr, milyen sűrű a szakáll.

Bizonyos esetekben ennél elemibb információk is kiderülhetnek: az 1628-ban elsüllyedt svéd csatahajón, a Vasán talált koponyáról a szakértők egyértelműen úgy gondolták, hogy férfi – a genetikai vizsgálatból derült ki, hogy valójában nő volt. Az arcrekonstrukciók terén nemzetközi hírnévnek örvendő Oscar Nilsson emiatt a már megalkotott Gustav nevű rekonstrukció mellé el kellett készítenie Gertrúdot is.

Nilsson rámutat, hogy fontos rögtön a munka kezdetén rögzíteni a tényeket. A pontosságot természetesen nehezebb felmérni, amikor olyan arcokat próbálunk rekonstruálni, amelyekről nemhogy fotó, de rajz sem készült – ilyenek az ember elődei és rokonai, mint a neandervölgyi emberek. Bár egyre többet tudunk életmódjukról és kultúrájukról, de mivel az ő esetükben sosem látott nem emberi arcot próbálnak újraalkotni, ilyenkor a művésznek és a közönségnek is nagyobb mértékben kell a fantáziájára támaszkodnia.

(Live Science)