Mérföldkő: megkezdődött a mesterséges intelligenciával turbózott háborúk korszaka

2 hét ezelőtt 16

Az izraeli hadsereg Lavender elnevezésű programja képes arra, hogy az interneten önállóan felkutatott információk alapján több tízezer gázai lakost azonosítson Hamász-fegyveresként, meghatározza a pozíciójukat és levezényeljen ellenük egy dróntámadást. Az izraeli kormány szerint a végső döntést ebben az esetben is egy ember hozza meg, de ebben több elemző kételkedik.

Tilesch György, a mesterséges intelligencia nemzetközi szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, hogy a mesterséges intelligencia hadászati célú alkalmazása egy kétélű kard és a legveszélyesebb fegyver, amit az ember valaha megalkotott.

„Van egy nagyon hatékony eszköz a kezünkben, ami mutat bizonyos intelligenciára utaló képességet, bizonyos tekinteteiben már jobb, mint az ember, bizonyos értelemben nem.

A mi morális felelősségünk az, hogy jó irányba forgassuk ezt a kardot"

– mondta a szakértő.

Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója az InfoRádió GeoTrendek című műsorában úgy fogalmazott: Ukrajna egyfajta tesztterepe a mesterséges intelligenciával ellátott fegyverek kipróbálásának. Kijev autonóm fegyvereket nem kapott, csak olyan szoftvereket az Egyesült Államokból, amelyek rengeteg adathoz hozzáférnek.

"Ezeket az adatokat folyamatosan figyelik, rendezik, ezt mind kielemezve az ukrán vezérkar már olyan döntési lehetőséget kap, hogy pontosan tudja, mit kell megvédeni, hová kell csapást mérni, lényegében ezáltal mindig az ellenfél előtt egy lépéssel jár" - mondta Bendarzsevszkij Anton.

A mesterséges intelligencia haditechnikai felhasználását jelenleg nem tiltják nemzetközi egyezmények. Az ENSZ főtitkára, António Guterres mindenesetre arra kérte az érintetteket, hogy hagyjanak fel az ilyen fejlesztésekkel.