Miért állnak az arab országok Izrael mellett a gázai háborúban?

1 hét ezelőtt 10

Nem csak Jordánia volt az egyetlen arab ország, amely aznap este segédkezett Izrael védelmében. A szaúdi királyi légierő is lelőtte a légterén áthaladó iráni rakétákat, és a  hírek szerint Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek kritikus fontosságú hírszerzési információkat osztottak meg a zsidó állammal. 

Számos oka lehet annak, hogy a mérsékelt arab hatalmak miért vállaltak szerepet a védelemben. Az egyik az, hogy ha az iráni hadművelet jelentős sikerrel ért volna véget, Izrael részéről kemény visszavágásra lehetett volna számítani, ami felvetette volna egy regionális háború kockázatát – írja a Foreign Policy

Egy másik ok, hogy számos arab ország nem kevésbé aggódik Izraelnél Irán beavatkozása miatt Irakban, Szíriában, Libanonban és Jemenben – valamint az általa okozott instabilitás miatt.

Az is fontos momentum, hogy a mérsékelt arab hatalmak számára Izrael kulcsfontosságú gazdasági partnerré vált. Ez magyarázza, hogy gázai háború kitörése után Jordánia, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek miért nem tettek szinte semmilyen konkrét lépést Izrael ellen. Amikor Törökország április 9-én bejelentette, hogy széles körben betiltja az Izraelbe irányuló exportot, egyetlen arab ország sem követte a példáját.

Ezen országok közül Jordánia függ leginkább Izraeltől – nem a határokon átnyúló kereskedelem vagy a beruházások okán, hanem – az alapvető víz- és energiaellátás tekintetében.

Víz és energia

Jordánia a világ egyik legvízszegényebb országa, ahol évente mindössze 950 millió köbméter víz áll rendelkezésre a mintegy 1,4 milliárd köbméteres kereslet kielégítésére.

Az 1994-es békeszerződés értelmében Jordánia évente 50 millió köbméter vizet vásárolhatott Izraeltől. Ez a szám azóta megduplázódott, mivel Jordánia lakossága nőtt, Izrael pedig olyan nagy sótalanítási kapacitást fejlesztett ki, hogy elegendő friss vízzel rendelkezik. A függőség valószínűleg tovább fog nőni, ha létrejön egy olyan megállapodás, amelynek értelmében több izraeli vizet cserélnek napenergiára, Ammán további 200 millió köbmétert fog importálni.

A királyságnak továbbá nincsenek belföldi energiaforrásai, az energiatermelés és a vegyipar izraeli földgázimportra támaszkodik. A jordániai villamosenergia-termelés több mint 70 százaléka gázból származik, és szinte az egészet az izraeli Leviathan mezőből termelik ki.

Egyiptomnak azért van szüksége az izraeli gázra, mert a hazai tartalékok gyorsabban fogynak, mint ahogy új forrásokat találnak, és a hatalmas Zohr-mezőn folyamatos műszaki problémák vannak. Amikor Izrael a gázai háború kitörése után rövid időre leállította az exportot, Egyiptomnak dupla hosszúságúra kellet növelnie a gördülő áramszüneteket  – napi két órára –, és cseppfolyósított földgázt (LNG) kellett importálnia.

Egyiptom izraeli gáz iránti igénye túlmutat a hazai szükségleteken. Mivel saját készletei annyira szűkösek, hogy nem tudja többé saját gázát cseppfolyósított földgázként Európába exportálni, helyette izraeli gázt reexportál. Ez nem csak a nagyon szükséges kemény valutát hozta meg Egyiptomnak, hanem biztosítja, hogy a kelet-mediterrán térségben kialakulóban lévő gázcsomópont központjaként működjön, amely magában foglalja Izraelt és egy nap valószínűleg Ciprust is.

Kereskedelem és beruházások

Az Egyesült Arab Emírségek gazdasági érdekei az Izraellel való kapcsolatok fenntartásában egészen másról szólnak: a kereskedelemről, a beruházásokról, az Emírségek globális logisztikai csomópontként betöltött szerepének erősítéséről, Izrael technológiájának kihasználásáról saját iparának kiépítése érdekében, valamint a régiót fenyegető klímaváltozás elleni partnerségről. A 2020-as Ábrahám Megállapodások óta az Egyesült Arab Emírségek az izraeli fegyverek egyik fő vásárlójává vált. Az Ábrahám Megállapodásokat aláíró országokba irányuló izraeli fegyverexport 2022-re nulláról 2,9 millió dollárra nőtt.

Egyiptomban és Szaúd-Arábiában egy egy évvel ezelőtti felmérés azt mutatta, hogy a válaszadók mintegy 38 százaléka fogadta el az Izraellel való üzletek gondolatát. Ezért nem meglepő, hogy az arab országok Izraellel való kapcsolata az elitre korlátozódik. Az üzletkötések hétköznapi módjai, amikor a vezetők iparági konferenciákon és kiállításokon vesznek részt, vagy hívásokat bonyolítanak le, nem léteznek. A turizmus egyirányú – az izraeliek arab országokat látogatnak, de fordítva ez nincs így.

Bár az emírségek vezetői azt mondják, hogy továbbra is elkötelezettek az Izraellel való gazdasági és politikai partnerség mellett, a gázai háború kezdete óta érezhetően hűvösebb a viszony.

A múlt hónapban Abu Dhabi nemzeti olajtársasága, az ADNOC felfüggesztette azt az üzletet, hogy a BP-vel közösen 50 százalékos részesedést vásároljon a NewMed izraeli energetikai vállalatban. A döntést a „külső környezetre” hivatkozva jelentették be.

A kétoldalú kapcsolatok jövője szempontjából szerencsére úgy tűnik, hogy a gázai háború lecsengőben van. Korántsem biztos, hogy nem fog újra fellángolni egy Rafah elleni támadással, és a Hezbollah közötti alacsony intenzitású konfliktus nem fog teljeskörű háborúvá fajulni. Azonban egyelőre, az arab vezetők reálpolitikai és gazdasági érdekei miatt, a kapcsolatok kiállták a próbát.

(Borítókép: Egy izraeli harckocsi halad a Gázai övezettel közös déli határ felé 2023. október 9-én . Fotó: Amir Levy / Getty Images)

Index könyvek

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM