Miért szimpatikus annyira Trump a fiatal szavazók körében?

1 hét ezelőtt 13

A legutóbbi, 2020-as választáson a jelenlegi elnök Joe Biden szerezte meg az ifjú választók szavazatainak döntő többségét, közel 24 százalékpontot vert ellenfelére ebben a korosztályban. Négy év alatt azonban sok minden változott. Amennyiben a választást most vasárnap tartanák, már a 18-29 éves korosztály 26 százaléka voksolna a republikánus jelölt Donald Trumpra. Demokrata ellenfelére továbbra is picivel többen, a lakosság 29 százaléka szavazna. Legalábbis erre jutott az Ipsos és a Reuters új kutatása. Ehhez jön hozzá az a jelenség, hogy a 77 éves ingatlanmágnást rendszerint alulmérik a közvéleménykutatásokon, ugyanis sokan nem merik felvállalni, hogy Trumpra fognak szavazni.

Van is miért rejtegetni a Trumpnak szánt szavazatokat. A republikánus elnökjelölt ellen jelenleg több büntetőeljárás is zajlik.

Hétfőn kezdődött az első ügy tárgyalása. A hét elején Donald Trump lett az Egyesült Államok történetének első olyan volt elnöke, aki büntetőügyben állt bíróság elé. Egyébként ebben az eljárásban a politikust azzal vádolja New York állam főügyésze, hogy a 2016-os kampány idején meghamisította üzleti feljegyzéseit, annak érdekében, hogy leplezze a Stormy Daniels-nek (egykori felnőttfilm-sztárnak) kifizetett hallgatási pénzt.

Mindezek ellenére támogatói a végsőkig hűségesek a populista politikushoz.

A felmérés eredményeinek összesítése után a Reuters hírügynökség ellátogatott egy wisconsini Trump-kampányeseményre, hogy megtudja, a rossz idő ellenére kilátogató fiatalok miért szeretik annyira a 77 éves elnökjelöltet, aki akár még kampány végé előtt elítélt bűnözővé válhat.

A brit hírügynökség által megszólaltatott 20 fiatal támogató mindegyike azt mondta, hogy nem zavarják sem a büntetőügyek, sem az a gondolat, hogy Donald Trump a 2020-as választások eredményének megfordítására tett erőfeszítései miatt veszélyt jelentene a demokráciára. Egyikük fekete volt, a másik 19 fehér. Nyolcan idén voksolnak majd először elnökválasztáson.

Egy szó: gazdaság

A lap által megszólaltatott harminc év alatti Trump-szimpatizáns fiatalok többsége arról beszélt, hogy eléggé szorong a jövője miatt. Az infláció, az elszálló ingatlanárak, valamint az érzés, hogy a gazdaság kifejezetten ellenük dolgozik; nos, ezek voltak a leggyakrabban adott válaszok, arra, hogy miért nem támogatják Joe Biden politikáját. Sokan azt remélik Trumptól, hogy megoldja a pénzügyi problémáikat, és eléri, hogy az árak végre elkezdjenek csökkenni.

Tisztességesen keresek, és a mostani fizetésemből nem engedhetek meg magamnak egy otthont. Itt az ideje, hogy egy olyan ember kerüljön vissza a hivatalba, aki csökkenti az árakat"

– mondta a 26 éves Steve Wendt, aki egy közeli kórház biztonsági őre.

A Reuters által megkérdezett 20 ember közül 15-en az inflációra vagy más gazdasági aggodalmakra hivatkoztak, míg egy tucatnyian azt válaszolták, hogy a bevándorlás visszaszorítására tett ígérete miatt támogatják a korábbi elnököt. Többen  visszamondták Trump egyik kommunikációs fegyverét is, miszerint: „ha ő lett volna az elnök, Ororszország nem támadja meg Ukrajnát”. Mások kifejezetten az ukrán segélyek jelentette jelentős anyagi terheket firtatták. A 19 éves Collin Crego, történelem szakos hallgató szerint a tengerentúlon elköltött pénzeket jobban fel lehetne használni az olyan hazai problémák kezelésére, mint például a széleskörű kábítószerfüggőség felszámolása.

Egy húszéves lány arról is beszámolt, hogy

nagyon nehéz Trump-szimpatizánsnak lenni, mert a baloldali fiatalok rosszallóan néznek rám a nézeteim miatt, azonban egyre több barátom nyitott a gondolkodásmódomra, és egyre többen lesznek republikánusok”

– nyilatkozta a konzervatív fiatal.

Össze-vissza mérnek

Természetesen egy csapat fiatal republikánus, akik a szeszélyes wisconsini időjárással is képesek voltak dacolni azért, hogy élőben láthassák az elnökjelölt beszédét, egyáltalán nem számít az amerikai fiatalok hiteles bemutatásának. Sőt,

egyes közvélemény-kutatások kifejezetten ellentmondanak a Reuters és az Ipsos új felmérésének,

A szóban forgó kutatások inkább arra jutottak, hogy Joe Biden továbbra is képes tartani jelentős előnyét a fiatalok körében. Azonban a különböző intézetek eredményei sokszor egymásnak ellentmondanak ebben a demográfiai csoportban. Például az Economist/YouGov múlt héten végzett felmérése szerint a 30 év alatti szavazók 51 százaléka választotta Bident, míg Trumpot csak 32 százalék. Ehhez hasonló eredményre jutott a csütörtökön közzétett Harvard Youth Poll is.

A Harvard Egyetem politikai intézete által végzett kutatás szerint Biden 19 százalékponttal vezet Trumppal szemben, a valószínű fiatal szavazók körében 

Megint csak keveri a lapokat a Marist College, amely legutóbbi közvéleménykutatásában már nem lassú közeledést, hanem egyenesen Trump előnyét mérte a Z generációs és ezredfordulós generációk körében. Azt is fontos megemlíteni, hogy az egyetem kutatása szerint a két fiatal, szavazókorú generáció tagjainak mintegy 61 százaléka elégedetlen Joe Biden elnök munkájával, és aggódnak amiatt, hogy képes-e ennyi idősen irányítani az országot. 

Ez a két generáció jelenleg a legnépesebb az Egyesült Államokban. A 333 millió lelket számláló országban az ezredfordulósok és a Z generáció tagjai a teljes népesség mintegy 40 százalékát teszik ki, az ő elégedetlenségük, és gazdasági nehézségeik az egész választásra kihatással lehetnek.

Sok amerikaihoz hasonlóan a fiatalok sem engedhetik meg maguknak a lakbért, a benzint vagy az élelmiszert, és azért küzdenek, hogy lakást vásároljanak, mert a reálbérek bezuhantak"

– mondta Anna Kelly, a Republikánus Nemzeti Bizottság szóvivője a Reutersnek.

A demokraták magabiztosak, de a férfiak jobbra húznak

Joe Biden kommunikációs stábja 30 millió dollárból indított fiatalokat célzó választási kampányt márciusban. A digitális platformokon vásárolt hirdetések célja, hogy bevonzza és megtartsa az egyetemista és középiskolás korú szavazókat. A demokraták az elmúlt 4 év zöldpolitikájával, és a reprodukciós jogok (azaz az abortuszhoz való jog) védelmében tett intézkedésekkel kampányolnak.

Azonban az a Harvard Egyetem kutatásából is látszik, hogy a fiatal férfiakat egyre nehezebben vonzzák be a baloldali kampányok. A republikánusok pedig a fiatal nők körében teljesítenek rosszul.

A jobboldali elnökjelöltet jóval több férfi támogatja, és Trump erősen el is kezdte építeni bázisát  közöttük. Több olyan eseményre is ellátogatott idén, ami népszerű a fiatal férfi szavazók körében. Például egy sneaker találkozóra és UFC – kevert harcművészeti bajnokság – meccsekre.

A nemek közötti drasztikus politikai véleménykülönbség valószínűleg több tényezőből adódik össze. Egyrészt a nők túlnyomó többsége elítéli, hogy a korábbi republikánus elnök által kinevezett alkotmánybírák két éve felülbírálták a Roe kontra Wade ügyet. Ez a jogi precedens fél évszázadon át biztosította az abortuszhoz való jogot az amerikai állampolgároknak. Az új ítélet miatt immár több államban is tilos a terhességmegszakítás.

A férfiak pedig azért hajlanak a populista hangokat megütő republikánus politikára, mert úgy érzik, elveszítik a szólásszabadsághoz való jogukat az olyan – szerintük rájuk kényszerített – progresszív kulturális nézetek miatt, mint a politikai korrektség elvárása, és a toxikus maszkulinitás (mérgező férfiasság/macsókultúra) elítélése. Ezeket az aggodalmakat erősíti Trump és az olyan, a fiatal férfiak körében népszerű podcasterek, mint például Jordan Peterson (amerikai konzervatív motivációs előadó/pszichológus) – írja a Reuters. 

(Borítókép: Donald Trump a Wisconsin államban, Green Bay városban tartott kampánybeszéde közben 2024. április 2-án.)

Index könyvek

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM