Moszkvai merénylet - Szijjártó Péter telefonon egyeztetett Szergej Lavrovval

1 hónap ezelőtt 13

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy telefonon is kinyilvánította részvétét orosz hivatali partnerének, kiemelve, hogy Magyarország természetesen a gyászoló emberek mellett áll ebben az időszakban.

"Rájuk imáinkban gondolunk, és egyúttal minél előbbi teljes felépülést kívánunk azoknak, akik megsebesültek a terrortámadásban" - mondta.

"Szergej Lavrov pedig tájékoztatott arról, hogy mindent megtesznek annak az érdekében, hogy elfogják azokat, akik a felelősek a terrortámadásért. Azóta már lehet tudni, hogy az Iszlám Állam vállalta magára ezt a terrortámadást, és tizenegy feltételezett elkövetőt már kézre is kerítettek" - tette hozzá.

Szijjártó Péter ezután megerősítette, hogy továbbra sem tudni magyar áldozatról vagy érintettről.

"Minden, Oroszországban tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyar állampolgárt értesítettünk, a konzuli ügyeletre és a segélyhívó számra hívás a mostani percig nem érkezett magyar állampolgárok részéről" - tájékoztatott.

A miniszter határozottan elítélte a brutális terrorcselekményt, amelynek során a támadók válogatás nélkül gyilkoltak le embereket. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy hazánk a terrorizmus minden formáját a lehető leghatározottabban elutasítja, ezért mindig is részt vesz és részt is fog venni a nemzetközi terrorellenes erőfeszítésekben.

"Most is azon a véleményen vagyunk, hogy a terrorizmus egyre súlyosbodó globális kihívás, amelynek a kezeléséhez egyre fokozódó nemzetközi összefogásra van szükség. Magyarország az ilyen nemzetközi összefogásokban mindig részt vett és részt fog venni a jövőben is" - szögezte le.