Nagy bukás lehet az Apple Vision Pro

3 hónap ezelőtt 17

Kedd este óta szó szerint elárasztották a közösségi oldalakat az Apple Vision Próról készült különböző beszámolók. Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a készüléket még a júniusi Worldwide Developer Conference-en leplezték le, ahol közel egy órán keresztül meséltek a Vision Próról – ez azonban egy pillanat alatt eltelt. A készülék ugyanis annyi újdonságot kínált, hogy az egyórás bemutató kevésnek érződött; az érdeklődőkben legfeljebb csak körvonalazódhatott, hogy pontosan mi is akar majd lenni a készülék.

Ezen persze némileg segített azon szerencsés emberek beszámolója, akik a bemutató napján, úgymond steril környezetben kipróbálhatták a készüléket, a valós életbeli haszna azonban még ezek után sem derült ki a Vision Prónak. Ezek után hosszú hónapokig semmit sem lehetett hallani a headsteről, egészen addig, míg január elején Tim Cook be nem jelentette, hogy február másodikán hivatalosan is megkezdik az értékesítést, január 19-től pedig weboldalukon keresztül már elő is lehet majd rendelni a készüléket.

Annak érdekében, hogy minél több előrendelőt cserkésszenek be, az Apple az elmúlt napokban több amerikai techportál és youtuber számára is lehetőséget adott a Vision Pro kipróbálására, hogy beszámolhassanak arról, milyen érzés a készüléket használni. Röviden és tömören mindenki elégedett volt a headsettel, alig fél óra alatt azonban az mindenkit visszarángatott a valóságba – nem azért, mert lemerült, vagy mert illúzióromboló lett volna a teljestménye, azért, mert egyszerűen túl nehéz volt. Mutatjuk, hogyan vélekedtek a szakemberek.

Túl nagy, túl nehéz, túl kényelmetlen

Az elsők között a The Verge és az Engadget tette közzé Vision Próról készült írását – előbbi lapnál Victoria Song, míg utóbbinál Dana Wollman lehetett az a szerencsés, aki megjelenés előtt kipróbálhatta a headsetet. Song a következőképp foglalta össze élményét:

Bevallom, az egész bemutató alatt úgy éreztem magam, mint aki egy viharba keveredett. Aztán olyan érzésem volt, mintha egy kisgyerek lennék, aki egy teljesen idegen bolygón van és épp felfedez – pedig fel sem álltam a kanapéról, nagyon élveztem. A bemutató végére azonban el kezdtem érezni, hogy a headset súlya szépen lassan ugyan, de visszahúz a valóságba. A szemöldökömet ráncoltam, hogy a szememen tartsam a Vision Prót, nem sokkal később pedig a fejem is megfájdult – amint viszont levettem a headsetet, ez mind elszállt. Amikor hazaértem, újra és újra lejátszottam a bemutatót a fejemben, tudom, mit láttam – csak azt nem tudom még, hogy mindez hogyan fog a valóságba illeszkedni

– fogalmazott Song. Érdekesség, hogy az Engadget újságírója is nagyon hasonló véleményen volt.

A beüzemelés elég sokáig tartott és meglepően sok finomhangolást igényelt, annyit, hogy már azon kezdtem aggódni, hogy én vagyok az egyetlen ember a Földön, akinek a feje nem alkalmas a Vision Pro viselésére. Az első probléma az volt, hogy a kép nem volt elég éles, ezen végül fejpántok megszorítása segített – ettől azonban az orrom tájékán túl szorosan kezdett illeszkedni és kényelmetlenné vált a viselése. A megoldást végül a tömítőpárna cseréje jelentette – a dobozban két pánt és két párna található – ennek köszönhetően végre biztonságosnak éreztem a fejemen a headsetet, kevesebb mint fél óra múlva azonban még így is megfájdult tőle a fejem

– vélekedett Wollman. A két újságírónő véleményét pártolta Marques Brownlee, korunk egyik legfelkapottabb tech youtubere is. A fiatalember amellett, hogy felhívta a figyelmet a Vision Pro korszakalkotó immerziójára, szintén annak súlyára panaszkodott, elmondása szerint egyelőre még nem tudja elképzelni, hogy mennyi ideig bírná viselni a készüléket.

Ez még csak a kezdet

A beszámolók alapján – ha eddig nem lett volna az – mostanra mindenki számára egyértelművé vált, hogy az Apple Vision Pro csak a kezdete annak a korszaknak, amire az Apple frappánsan Spatial Computingként hivatkozik. Érdemes úgy gondolni a Vision Próra, mint az első iPhone-ra vagy az első Apple Watchra, mai szemmel nézve már mindkét termékcsalád első tagja a vicc kategóriába tartozik, valahol azonban mindent el kell kezdeni.

A következő két-három évben az Apple minden bizonnyal a headset finomhangolásán fog dolgozni – 3500 dolláros indulóár mellett nem is tehetnék meg, hogy egy éven belül egy “jobb” odellt adjanak ki, így a következő verzióra még bőven várni kell. Az azonban szinte már most biztosra vehető, hogy az idei WWDC-n már be fog futni a visionOS második kiadása, pontosan úgy, ahogy minden évben új iOS, iPadOS, macOS, watchOS és tvOS verzió is érkezik.

Index könyvek

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM