Nagy csatában maradt alul a Fradi, az újabb BL-csodára azonban még bőven van esély

1 hét ezelőtt 19

Az FTC-Rail Cargo Hungaria nagy csatában hazai pályán 26–25-ös vereséget szenvedett a világsztárokkal teletűzdelt dán Team Esbjergtől a női kézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzésén. Ezzel minimális lépéshátrányba került Allan Heine csapata a május ötödikei visszavágó előtt, amelynek összesített végeredménye dönt arról, hogy melyik csapat juthat be a budapesti MVM Dombe-ba, a június elsején és másodikán megrendezésre kerülő négyes döntőbe.

Nem volt egyszerű dolga a Fradinak a negyeddöntőig vezető úton: a szezon eleji bukdácsolások miatt már a csoportból továbbjutás is igen nagy falatnak bizonyult, ugyanis nem a saját, hanem más alakulat vereségének köszönhetően mehetett az egyenes kieséses szakaszba a tavalyi BL-ezüstérmes csapat.

A nyolcaddöntőben a francia Brest Betagne ellen kellett pályára lépnie a népligetieknek. Az első összecsapás a hajrában elszenvedett hibák miatt kétgólos vereséggel zárult, a visszavágón azonban összeszedett és magabiztos játékkal 31–26-ra győztek a zöld-fehérek, így a legjobb nyolcközé jutottak.

Azonban ezután sem kaptak könnyebb feladatot Böde-Bíró Blankáék, a háromszoros dán bajnok és tavalyi BL-elődöntős együttest kell legyőzni a final foura-ba jutásért – most egy mérkőzéssel korábban. Ugyanis 2023-ban éppen Jesper Jensen alakulatát győzte le a Fradi és jutott a döntőbe. Idén azonban még nem sikerült felülmúlni a riválist, a csoportmérkőzések során kétszer is vereséget szenvedett az FTC az északiaktól, először az ötödik fordulóban 2723-ra, majd a tízedikben 3328-ra. Az viszont mindenképp a népligetiek malmára hajthatja a vizet, hogy – bár nem húszezer nézővel – ismét telt ház előtt küzdhettek.

Kapusparádéval kezdődött az összecsapás: Böde-Bíró Blanka nyolc perc alatt már a negyedik védésnél járt, kellett is az extra, 3–3-as döntetlen állt az eredményjelzőn. Henny Reistad a magyar csapat pechére negyedjére is megvillant, majd egy rossz FTC-támadást követően Marit Jacobsen a szélről talált be, így már háromgólosra növelte előnyét a vendégcsapat – jött is a magyar időkérés (4–7).

Ez jól is sült el: Klujber Katrin bombázott távolról, majd két jó védekezés után a mérkőzésen brillírozó szerb, Andrea Lekics talált be. Lehetőség volt az egyenlítésre is, de a dán kapus, Anna Kristensen óriásit védett – iksz helyett ismét kétgólos hátrányban volt a Fradi (6–8). A zöld-fehéreknél friss emberként érkezett Simon Petra, vele együtt pedig a lendület is, két gyors találatával hosszú idő után ismét döntetlen állt az eredményjelzőn (8–8). Böde-Bíró ezt követően hetest, majd ziccert védett, Angela Malestein góljával sikerült is átvenni a vezetést. Azonban nagyon rövid időre, három perccel később már az Esbjerg vezetett hárommal (10–13). Az utolsó percben még egy ejtés fért bele Hársfalvi Júliától, ezzel kétgólra csökkentette hátrányát a Fradi a félidőre (11–13).

A második játékrész nem éppen alakult jól magyar szempontból: a Fradi hibáit kihasználva néggyel (16–12) is elhúztak a dánok, de ezután ismét még időben észhez tértek Lekicsék és néhány momentum alatt egygólra zárkóztak (16–17). A döntetlen helyett azonban megint a dánok léptek el hárommal, a mieinknek továbbra is a kapaszkodás maradt. Azonban megakadt a gólgyártás, az öt perces dán gólcsendet kihasználva pedig megkezdte a felzárkózást a Fradi, Hársfalvi újabb ejtés gólját az 50. percben már talpon állva ünnepelte a közönség (21–21). 

A sorminta viszont az utolsó percekben is folytatódott: az Esbjerg meglépett, a Fradi pedig zárkózott – így történt az 59. percben is Simon révén (25–26). Az Esbjergnek még volt lehetősége egy támadást építeni, Böde-Bíró azonban közbeszólt. Az utolsó perc kezdetén a döntetlenért támadatott a magyar csapat, a labda azonban elakadt a védelemben, a kontra pedig kétszer is elakadt a magyar kapusban, így a 26–25-ös állás a végeredményt is jelentette. 

Amennyiben egy góllal győz a Fradi akkor hétméteresek következnek, ha kettővel múlja felül az Esbjerget, akkor kvalifikálja magát a négyes döntőbe. 

A visszavágót május ötödikén Dániában rendezik. 

Női kézilabda, Bajnokok Ligája negyeddöntő

első mérkőzés:

  • FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán) 25–26 (11–13)
  • 18:00 Vipers Kristiansand–Győri Audi ETO KC