Nagy Ervin és Borbély Alexandra is kiálltak a tiltakozás miatt felmentett iskolaigazgató-helyettes mellett

1 év ezelőtt 61

Tisztelet a bátraknak! – üzente a színészházaspár.

Veled vagyunk, Dezsőfi György – áll azon a táblán, amelyet Nagy Ervin és Borbély Alexandra fognak egy Instagramra posztolt képen. A színészházaspár ezzel a szöveggel osztotta meg a képet: „Tisztelet a bátraknak!!!

Dezsőfi György a miskolci Hermann Ottó Gimnázium volt igazgatóhelyettese, akit felmentettek, mert 36 társával közösen polgári engedetlenség keretében tiltakozott a közoktatási rendszer problémái ellen.

A tanár korábban elmondta, meg sem hallgatták, be sem hívták az ügy miatt, és szerinte a felmentése nincs arányban az elkövetett „jogsértéssel”. Szerinte nagyon komolyan megfélemlítették a kollégáit a tiltakozóknak küldött levéllel, amelyben az áll, felmenthetik őket a közalkalmazotti jogviszony alól. Szerinte minden tanár elégedetlen, csak nem mindenki teheti meg vagy meri megtenni, hogy kockára tegye az egzisztenciáját – mondta.