Nagy Ervin: Néhanapján hadd üssek már vissza

5 hónap ezelőtt 10

A szakadék széle felé tart a magyar kultúra, a magyar közoktatás, a magyar társadalom – mondja Nagy Ervin, aki már csak ezért sem hallgat. Az RTL-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy miért gondolja úgy, hogy Andy Vajnának volt gyerekszobája.

A Király főszerepét ugyan ő kapta, de a Szia, Életem! című filmből politikai nyomásra kitették Nagy Ervint, aki az RTL-nek adott interjúban többek között arról is beszélt, hogy milyen hasznos volt szerinte, hogy az utóbbi producerével, Geszti Péterrel élő adásban beszélhette ezt meg. „Azzal, hogy Geszti elismerte, hogy ez így történt, egy NFI-s pénzzel gazdálkodó producer ismerte el, hogy a Nemzeti Filmintézeten belül így mennek a dolgok. Addig ez csak a Nagy Ervin fantazmagóriája volt” – mondta.

Az interjúból kiderült az is, hogy a sors fintoraként A Királyban együtt játszott Thuróczy Szabolccsal, aki azután kapta meg a Szia, Életem! főszerepét, miután Nagy Ervint eltanácsolták. A mellett, hogy megfordult a fejében, hogy a szakma mellé áll, és kiáll érte, alapvetően fontosabbnak tartotta, hogy szereti Thuróczy Szabolcsot, jó színésznek tartja, és jó párt alkottak a Zámbó Jimmy életéről szóló sorozatban.

Az interjúban szóba kerültek régebbi történetek is, a Szabadság, szerelem! főszerepétől egyeztetési problémák miatt esett el Nagy Ervin, ami miatt meg is romlott a kapcsolata a film producerével, Andy Vajnával. A negatív élmény dacára látja, hogy Vajna milyen űrt hagyott maga után, és milyen hasznos lobbitevékenységet fejtett ki a magyar filmért, ami szerinte a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos halála után csak rosszabb lett.

„Vajnának volt gyerekszobája, ami abból is látszott, hogy az ellentéteink dacára, ha nehezen is, de az ő regnálása alatt csinálhattam meg a Kincsemet, ami a magyar filmgyártás egyik legsikeresebb filmje lett” - mondta a színész.

Az RTL interjújából is kitűnik, hogy a politikai állásfoglalás mennyire fontos Nagy Ervinnek, aki hosszabban ki is fejtette az indokait. „Azt például nem látják az emberek, milyen hosszútávú hatása van az alternatív műhelyek kinyírásának, azt csak az látja, aki benne ül. De mi látjuk belülről, hogy ez tarthatatlan. Végül is nem történik más, csak annyi, hogy kinyírják a függetleneket és harminc év múlva nem lesz semmi, csak a hűlt helyük. Mindig ez megy Magyarországon: végignézzük, hogy valami elpusztul, majd hatalmas energiákkal újra fel kell építeni a nulláról. Ha felemeled a hangod, megkapod, hogy minek kiabálsz, nem kell itt hőzöngeni, jó minden, ahogy van” – magyarázta. Szerinte a hatalom azt hirdeti, hogy „elöl csillog-villog minden, tiszta udvar, rendes ház, megy a magánélet szentségesítése, miközben mennyi ereszcsatorna van ebben az országban.”

Szóba került a szócsatája Rákay Philippel is, amiről azt mondta, semmit sem bánt meg belőle. „Vannak, akik úgy érzik, mindent megengedhetnek maguknak, mert Orbán Viktor engedélyét tudhatják a zsebükben és becsmérelhetik például a tanárokat. Nekem kutya kötelességem ilyenkor visszaszólni, hogy ne már. Nem azt mondom, hogy minden nap tűzbe kell menni, hogy minden nap hallatnom kell a hangomat, de azt gondolom, hogy néhanapján, pláne, amikor megszólítanak, hadd üssek már vissza. Ha leütnek, felállok és nem hallgatok” – fogalmazott.