Nagy Ervin szerint most kell kiállni karddal a kezünkben

1 hét ezelőtt 9

A színész újra látható lesz a Katona József Színház színpadán, ugyanis szombaton bemutatják a Mefisztóland című előadást. Nagy Ervin a darab apropóján készült interjúban több aktuális témáról is elmondta véleményét.

Nagy Ervin mostanában folyamatosan jelen van a médiában, szinte minden nap írnak róla az újságok, ad is rá okot, ugyanis ami a szívén, az a száján. Most az RTL-nek nyilatkozott.

A színész úgy gondolja, hogy egy „olyan kultúrharcnak a kellős közepén tartunk, ami nagyon erősen roncsolja a magyar színházkultúrát”. Szerinte még semmi nem szólt egyenesesebben és hatásosabban arról, hogy „mit művel a magyar politika a színházi térben, és milyen gátlástalanul használja ki a hatalmát a rendszer”.

Annyira rajtunk van a valóság, hogy minden egyes mondata olyan, mintha akár a Ferenciek terén is születhetett volna, de mégsem érzed benne a direkt politikumot

– tette hozzá.

Elárulta, hogy soha nem állt be politikai párt mögé korábban, de most alapított egyet Magyar Péterrel. Azt érzi, nincs hova hátra, csak előre és hívja kollégáit is, hogy tartsanak vele, de különböző válaszokat kap.

„Hány évtizedet kell abban megélni, hogy tartalékolom magam a megfelelő pillanatra? Ezek az idők lejártak. Vagy egy Kádár-rendszerre kell akkor berendezkedni és ki kell várni ennek a végét. Nekem gyerekeim vannak, szakmai életem is van, amit megpróbálnak megfojtani. Én azt gondolom, hogy ki kell kelni karddal a kezünkben” – mondta.

„Ezer ellentmondástól nyüzsög a lelkem”

Szerinte az elégedetlenség közvetítésére Magyar Péter a legalkalmasabb. Elmondja, hogy senkit nem vet meg aki másképp gondolja, maximum csodálkozik az értelmiségi gyávaságon.

Szerinte itt nem az a pillanat van, amikor finomkodni kell és mindenkit bátorít arra, hogy kövessék őt, mert csak közösen, összezárva, erőt felmutatva lehet változást elérni. A Katona József Színházba való visszatéréséről így nyilatkozott:

Nagyon bonyolult dolog történik velem lelki értelemben. Ugyan elégedetlen vagyok azzal, hogy nem jönnek kellően velem, közben mégis a családom. Kicsit olyan, mint amikor apámmal veszekszem. Imádom az apámat és mindent elfelejtek azonnal neki, pedig teljesen mást gondol politikailag. Munkál bennem egy elégedetlenség, de nagyon jó abba a minőségbe hazatérni, amit a Katona mindig is képviselt. 

Szavai alapján ezer ellentmondástól nyüzsög a lelke és a feje, de a kollégáit nézve úgy gondolja, hogy az elmúlt 50-60 év egyik legjelentőségteljesebb társulata, és mindig meg tud újulni fiatal energiák tekintetében is. A Katona József Színház a magyar kultúra olyan állócsillaga, ahova mindig jó tartozni – mondta.