Nagyon harapósan kezdett a Vasas, de végül alulmaradt a francia élcsapat ellen

3 hónap ezelőtt 10

D  AS20240130013

A Vasas Óbuda 3–1-re kikapott kedden a Levallois Paris csapatától a női röplabda CEV Kupa negyeddöntőjének első összecsapásán, az Érd Arénában. A visszavágót jövő szerdán rendezik.

A magyar bajnok azért szerepelhet a második számú európai kupasorozat negyeddöntőjében, mert a Bajnokok Ligájában csoportja harmadik helyén zárt. A francia bajnokság harmadik helyén álló rivális a találkozó előtt a nemzetközi színtéren még veretlen volt.

Nagyszerűen kezdett a magyar együttes, amely az első játszmában összeszedett, taktikus játékkal hamar négypontos előnyt épített ki, mert szervezetten védekezett és kevés hibával röplabdázott. A párizsiak ugyanakkor sokat rontottak, és mivel támadási hatékonyságban is elmaradtak a Vasastól, így a magyar csapat simán szerzett vezetést.

D  AS20240130007

A második felvonásra rendezte sorait a francia rivális, amely nyitóteljesítményben és mezőnyvédekezésben rengeteget javult, így hiába rontottak továbbra is sokat a játékosai, a hazaiak nem találták az ellenfél feljavuló játékának ellenszerét.

A harmadik játszmát is a párizsiak kezdték jobban, a magyar bajnok támadásszervezésébe rengeteg hiba csúszott, az ütők sokszor csak kényszermegoldásokkal tudták áttenni a labdát a háló túloldalára. A francia együttes mezőnymunkája továbbra is remek volt, és bár a Vasas a játékrész derekán egy jó sorozattal ötpontos hátrányát kétpontosra faragta, ezzel el is lőtte a puskaporát.

D  AS20240130004

A negyedik etapra „harapósabban” mentek fel a pályára a hazaiak, akik főleg támadásban javultak fel jelentősen. Ez a szett hozta a legnagyobb küzdelmet, mert bár a Vasas négy ponttal is vezetett, a párizsiak 12–12-nél utolérték ellenfelüket, a két csapat pedig a hajráig fej fej mellett haladt. Ebben a vendégek koncentráltak jobban, így kedvező helyzetből várhatják a visszavágót.

A 118 perces mérkőzés legeredményesebb játékosa a Vasas amerikai légiósa, Taylor Bannister volt 23 ponttal, míg a vendégektől öten is legalább tíz ponttal zártak.

„A vendégek az első szett után sokkal jobban védekeztek és fogadtak, mint addig, mi pedig a nehéz pillanatokban nem tudtuk kontrollálni az érzelmeinket, és rendre rossz döntéseket hoztunk” – mondta a mérkőzés után Jannisz Atanaszopulosz, a Vasas görög vezetőedzője.

A tréner szerint apróságok döntöttek a párizsiak javára, játékosai sokszor nem követték a megbeszélt taktikát, nem használták ki a rivális gyenge pontjait, azt ugyanakkor egyértelművé tette: ennél sokkal jobb teljesítményre képesek, és nyerni mennek Párizsba.

A vendégeket edző olasz Alessandro Orefice elsősorban feladóját, a 2007-es születésű Louane Verger-t emelte ki, aki meglátása szerint remekül helyettesítette a sérülés miatt csak epizódszerepet kapó finn Kaisa Alankót.

Az első szettben talán túlságosan is stresszeltünk, utána azonban pár taktikai változtatást eszközöltünk, máshogy osztottuk el támadásban a labdákat, ami bevált. Sűrű időszakban vagyunk, de jó munkát végeztünk, büszke vagyok a csapatomra

– mondta a szakember. 

A visszavágó jövő szerdán lesz a francia fővárosban. A továbbjutó az olasz Chieri és a francia Le Cannet párharcának győztesével találkozik az elődöntőben.

CEV Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés

  • Vasas Óbuda–Levallois Paris Saint Cloud (francia) 1–3 (14, –20, –19, –20)

a legeredményesebb játékosok: Bannister 22, illetve Herrera, Cugno 17–17, Palgutova 16, Kecman 12, Thater 10

(Borítókép: MTI)