Navracsics Tibor egy bölcsődeátadón: muszáj jól hasznosítanunk az uniós pénzt

4 hónap ezelőtt 20

Ilyen beruházás a bölcsődeépítés, amely a jövőt szolgálja és a település erejét mutatja meg - tette hozzá Navracsics Tibor a hajdúszoboszlói Gyermeksziget Bölcsőde Aprócska bölcsődei tagintézményének átadásán. A miniszter szerint mindez akkor működik, ha a települések vezetői perspektivikus célokat tűznek ki, Hajdúszoboszló pedig ilyen város.

Kitért arra, hogy az elmúlt évtizedben Debrecen és térsége példátlanul dinamikus fejlődést ért el, és ennek része Hajdúszoboszló. A fürdőváros a turizmusban eddig is élen járt, de mára a gazdaság, a szolgáltatások és a tudomány terén is olyan együttműködést valósított meg a kormánnyal és a régióval, ami egész Magyarország, de akár Európa számára is példát mutat - hangoztatta Navracsics Tibor megjegyezve, hogy ez teszi erőssé Magyarországot, és szolgálja az itt élők életminőségét.

Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló független polgármestere jelezte: a fejlesztést a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) pályázatán elnyert

több mint 355 millió forint hazai és európai uniós forrásból valósították meg, amivel 26 új bölcsődei férőhely létesült.

Az új tagintézménnyel 116-ra nőtt a bölcsődei helyek száma, de 772 bölcsődés korú kisgyerek van a városban, ezért tovább szeretnék bővíteni a hálózatot - jegyezte meg a városvezető. Hozzátette: évente 215-250 gyerek születik a városban, ami jelzi, hogy "Hajdúszoboszló élhető város, sokan tervezik itt a jövőjüket".

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke azt mondta, a bölcsőde-beruházás fellendült a vármegyében: 32 önkormányzat 36 projektje kapott együttesen 5,8 milliárd forint támogatást, ezzel 480 új bölcsődei helyet létesítettek. A TOP plusz program keretében Hajdúszoboszló eddig már 2,6 milliárd forint támogatásra pályázott - fűzte hozzá.

Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője a "szándék és a tett kézfogásának" nevezte a hajdúszoboszlói bölcsőde-beruházást, és elismeréssel szólt a helyi városfejlesztési törekvésekről.