Olcsó modelleket lengetett be a Tesla, széttépik a részvényt

1 hét ezelőtt 9

Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes.

Gyenge lett a negyedév

Töréspontot jelentett a Tesla sztorijában az a sales report, amelyet az első negyedévre vonatkozóan korábban közzétett a vállalat, és amelyből kiderült, hogy a várakozások alatt alakult a Tesla értékesítése az első negyedévben.

Az első negyedévben a vállalat számos kihívással nézett szembe, beleértve a vörös-tengeri konfliktus okozta szállítási zavarokat, a berlini gyárban történt tűzesetet, valamint a frissített Model 3 gyártásának felfuttatását Fremontban. A Cybertruck és a nem tervezett leállások nélkül, az egy járműre eső ELÁBÉ csökkent, elsősorban az alacsonyabb nyersanyagköltségeknek köszönhetően. Viszont a tavalyi első negyedévhez képest a vállalat 1,6 százalékkal kevesebb autót gyártott le, így összesen 433 371 autó készült el.

Az elektromos autók iránti gyengülő kereslet közepette az értékesítés 8,5 százalékkal 386 810 darabra esett.

Utoljára 2020 második negyedévében, a Covid válság idején regisztrált a Tesla év/év alapú csökkenést az eladásokban.

Bár a vállalat igyekszik az autók árának csökkentésével felpörgetni a keresletet, ez egy kétélű penge, hiszen nyomot hagy az árbevételen és a profitabilitáson. Az árcsökkentést tükrözi, hogy az egy leszállított járműre jutó átlagos bevétel a negyedévben közel 5 százalékkal, járművenként 44 926 dollárra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Az alacsonyabb átlagos értékesítési ár, a csökkenő darabszám, valamint a negatív devizahatás miatt az első negyedéves árbevétel 9 százalékkal 21,3 milliárd dollárra csökkent. Az autóipari üzletág bevételének 13 százalékos visszaesését nem tudta érdemben ellensúlyozni az energiaszegmens 7 százalékos, és a szolgáltatási (és egyéb) üzletág 25 százalékos növekedése.

Első ránézésre a 9 százalékos visszaesés talán nem tűnik olyan soknak, de a Teslánál 2012 óta nem volt példa ekkora mértékű csökkenésre.

A vállalat ezzel az elemzői várakozásokat is alulmúlta, hiszen a konszenzus 22,2 milliárd dolláros bevételről szólt.

A vállalatra nehezedő kihívásokat az eredményesség is alaposan megszenvedte, az üzemi eredmény 55 százalékkal 1,1 milliárd euróra zuhant, ami 5,5 százalékos üzemi marzsot eredményezett, szemben a tavalyi első negyedéves 11,4 százalékkal. Az eredményességre is negatív hatással volt az autók árának csökkenése és a termékmix kedvezőtlen változása; a működési költségek növekedése a K+F kiadások révén; a Cybertruck gyártásának felfuttatása; valamint az értékesített darabszám visszaesése. Ezt szemmel láthatóan nem tudta ellensúlyozni az egy autóra jutó költségek csökkenése, valamint az energiatárolásban és a szoftverértékesítésben elért növekedés.

Az üzemi eredményhez hasonló mértékben csökkent az adózott eredmény is, mindösszesen 48 százalékkal 1,5 milliárd dollárra.

Az egy részvényre jutó eredmény így 0,45 dollár lett, 47 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az elemzők ezzel szemben 0,51 dolláros EPS-t vártak.

Jöhetnek az olcsóbb modellek

Az elmúlt negyedévekben megszokhattuk, hogy a Tesla gyorsjelentéseinek „kilátások” szekciójában rendre ugyanazokat az üzeneteket látjuk. Most is vannak ismerős sorok, de érdekes, új információkkal szolgált a cég,

különös tekintettel az új modellekre.

A vállalat frissítette terveit a jövőbeli járműkínálatra vonatkozóan, hogy felgyorsítsa az új modellek bevezetését a korábban 2025 második felére tervezett indulás előtt. Ezek az új járművek, beleértve a megfizethetőbb árú modelleket is, a következő generációs platform egyes aspektusait, valamint a jelenlegi platformok egyes aspektusait fogják felhasználni, és ugyanazon a gyártósoron lesznek gyárthatók, mint a jelenlegi járműkínálat – közölte a cég.

Elon Musk a tervekről elmondta, hogy a gyártás „2025 elején, ha nem az idei év végén” indulhat.

A cégvezér viszont arra a kérdésre nem válaszolt, hogy az új járművek teljesen új modellek lesznek-e, vagy a meglévő járművek finomhangolt, ráncfelvarrott, vagy frissített változatai.

Sam Abuelsamid, a Guidehouse Insights elemzője szerint a új modellekkel kapcsolatos bejelentés megerősíti, hogy a Tesla pihenőpályára tette a Model 2 néven emlegetett, durván 25 000 dolláros modellről szóló terveit. „Egyértelműnek tűnik, hogy az új járműplatformot egyelőre tényleg félretették. A következő generációs járműnek a jelenlegi modellektől alapvetően eltérő gyártási folyamatokat kellene alkalmaznia. Mivel a Tesla nem kíván milliárdokat költeni új gyártóüzemekre vagy átállítani a meglévő gyárakat, úgy tűnik, hogy a Tesla továbbra is a jelenlegi termékeket fogja gyártani”.

A stratégiai megfontolás szerint a lépés a korábban vártnál kisebb költségcsökkentést fog eredményezni, de lehetővé teszi a vállalat számára, hogy a mostani bizonytalan időszakban óvatosan, a beruházási költségek szempontjából hatékonyabb módon növelje az értékesítési volument. Ennek köszönhetően a vállalat közelebb kerülhet ahhoz, hogy teljes mértékben kihasználja a jelenlegi közel évi hárommillió jármű legyártására képes maximális gyártókapacitását, ami a 2023-as termeléshez képest több mint 50 százalékos növekedést tesz lehetővé, új gyártósorokba történő beruházások nélkül.

Musk emellett a Tesla mesterséges intelligencia-infrastruktúrába történő beruházásait is méltatta, és elmondta, hogy a vállalat tárgyalásokat folytat „egy nagy autógyártóval” a vezetéstámogató rendszerének licenceléséről.

A vállalat emellett hozzátette, hogy a korábban belengetett robotaxi termék az úgynevezett "unboxed" gyártási stratégiát fogja követni, de ennél többen nem árultak el a termékről. Musk szerint a Tesla önvezető járműflottája „olyan lesz, mint az Airbnb és az Uber kombinációja”. Egyes járműveket a Tesla fog tulajdonolni és üzemeltetni, míg mások magánszemélyek tulajdonában lévő, de a Tesla hálózatán bérbe adott járművek lesznek.

A Tesla a második negyedévet jelentős átszervezéssel kezdte, ebben a hónapban két igazgatósági tag, Drew Baglino és Rohan Patel lemondott, és a cég bejelentette a globális munkaerő több mint 10 százalékának elbocsátását. Mindezek mellett a cég újfent visszavágta a járműveinek árát a főbb piacokon, például az Egyesült Államokban, Kínában és Európában. Miután beszélt az első negyedév operatív kihívásairól, Musk azt mondta hogy "a második negyedév sokkal jobb lesz”.

Kilőtt az árfolyam

Bár a negyedéves számokban sok köszönet nem volt, a jövőbeli tervekkel kapcsolatos hírek, valamint az új modellekhez kapcsolódó bejelentés szemmel láthatóan megmozgatta a befektetők fantáziáját. Az Tesla árfolyama a tegnapi piaczárás után 13,3 százalékot ralizott, így a mai kereskedés 164 dollár közelében indíthatja az árfolyam. Volt is honnan felpattani, hiszen az idei évben 42,8 százalékot zuhant a Tesla részvényeinek jegyzése.

Címlapkép forrása: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic via Getty Images