Olcsóbb lehet idén a karácsonyi menü elkészítése

5 hónap ezelőtt 10

Olcsóbban megúszhatjuk idén a karácsonyi halvásárlást, ugyanis a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) igazgatója árcsökkenést jósol a halpiacon az idei decemberi időszakra.

A tavalyi évben decemberben tetőzött a halak piaci ára, ami a legtöbb magyar család pénztárcáját érzékenyen érintette. A KSH adatai szerint a 2021. decemberi árakhoz képest 2022 utolsó hónapjában negyven százalékkal kellett többet fizetni ugyanannyi és ugyanolyan halért.

Mandiner megkereste a MA-HAL ügyvezető igazgatóját, Timmel Edét, aki elmondta, hogy a magyar lakosság halfogyasztásának döntő része erre a karácsonyi időszakra összpontosul. A legkeresettebb halfajták ilyenkor a ponty, a harcsa és a süllő.

Timmel szerint idén alacsonyabb árakkal találkozhatunk majd a boltokban, mivel a termelők a 2022-es évi árhoz képest alacsonyabb áron adják el a halat a kereskedőknek.

„Nagyon reméljük, hogy a termelői árak csökkenése a kiskereskedelmi vásárlóknál is realizálódni fog, az ünnepi bevásárlás alkalmával ez a pozitív hatás” – mondta a lapnak az ügyvezető igazgató.

A hazai termelésű haltermékek árát Timmel szerint egyébként leginkább a termelés során felhasznált input anyagok ára – mint a takarmány, az energia, az üzemanyag és a tenyészanyag – befolyásolja.

Az Indexen egy másik jó hírről is beszámoltunk a karácsonyi időszakkal kapcsolatban, miszerint idén is mindenkinek jutni fog karácsonyfa.