Olyan számítógépet adhat ki az Apple, mint még soha

1 hónap ezelőtt 19

A Microsoft mintájára az Apple is gondolkodhat egy érintőkijelzős, több pozícióban is állítható, művészi munkára szánt asztali számítógép kiadásán – ez olvasható ki egy új szabadalmi bejelentésből.

Az Apple híresen távol tartja magát az érintőképernyős számítógépektől, nincs ilyen MacBook és iMac sem – hogy ennek mi a pontos háttere, az nem ismert, miközben a konkurensek (Lenovo, Microsoft, Dell és sok más márka) már rég rendelkeznek érintőképernyős laptopokkal.

Az egyik lehetséges magyarázat, hogy így próbálják több termék megvásárlására ösztönözni a felhasználókat – hiszen, bár mára már eléggé hasonlít egymásra a macOS és az iPadOS, még mindig nem igazán lehet elkerülni mindkettő megvásárlását például grafikai munkákra.

Lehet azonban, hogy ez hamarosan megváltozik – a Patently Apple ugyanis kiszúrt egy új szabadalmat, melyet még 2023 novemberében nyújtott be az Apple. Ez pedig egy olyan számítógépet ír le, mint a Microsoft Surface Studio – mely nevének utolsó szava nem csak hangzatos marketingkingsallang. A gépet ugyanis ízig-vérig professzionális, elsősorban grafikai munkára tervezték. (Ez az árán is látszik: 4500 dollár, azaz körülbelül 1,6 millió forint az indulóára.)

Az Apple szabadalma is egy ilyet mutat be, egy dönthető, állítható érintőkijelzős iMac számítógépet – még ha a szabadalomban a cég inkább arra utal, hogy ez a gép szállítását könnyítené meg. Pedig tényleg nagyon-nagyon hasonlít a Microsoft gépére:

Microsoft Surface Studio. Szinte bármilyen pozícióba hajlítható a zsanérjai segítségével, ami megkönnyíti a művészi munkát.

Természetesen egy szabadalom még nem jelent tényleges terméket, sőt: arra is van esély, hogy sosem kerül hasonló a boltok polcaira. Abba azonban betekintést enged egy-egy ilyen bejelentés, hogy mi mindenen gondolkodik az Apple a háttérben.

Abból a szempontból viszont lenne értelme a egy ilyen iMacnek, hogy az Apple eszközeit sokan használják művészi munkákhoz – grafikusok is. És ha már a Microsoft kiadott egy ilyen gépet, az Apple-nek is lehet rá reakciója a macOS-szel szerelve. Ki tudja, a végén lehet, hogy tényleg lesz egyszer egy érintőkijelzős Apple számítógép.