Pálinkás József: értelmetlen pénzkidobás a HU-rizont, attól, hogy félig-meddig plagizálják az uniós program nevét, ez messze nem ugyanaz

3 hónap ezelőtt 18

[sz]Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd[sz]

Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár a napokban jelentette be, hogy a kormány HU-rizont néven saját nemzetközi kutatási programot indít a Horizontból kizárt modellváltó egyetemeknek. A programra idén 8 milliárd forint áll rendelkezésre, továbbá 6 milliárd forintot különítettek el arra is, hogy külföldi kutatók Magyarországon kutathassanak.

Az MTA korábbi elnöke, Pálinkás József szerint

értelmetlen pénzkidobás a HU-rizont, azt össze sem lehet hasonlítani az uniós Horizont programmal.

“Attól, hogy félig-meddig plagizálják a nevét és pályázatokat írnak ki, ez messze nem ugyanaz. Azt a nemzetközi kutatási együttműködést, hálózatot, amit az EU összes tagországa együtt épített fel, mi nem tudjuk egyedül újraalkotni, ez egy teljesen irracionális elképzelés ” – írta a 24.hu.

Biztosan lesznek olyan külföldi kutatók, akik pályáznak majd ezekre a pénzekre, de azt szinte kizártnak tartja, hogy fontos és hasznos tudományos eredmények szülessenek. Véleménye szerint az elmúlt időszakban érezhetően kialakult egyfajta általános kételkedés a magyar tudományos élettel szebben – mondta az MTA volt elnöke.

Lapinformációk szerint jelenleg még a HU-rizont program előkészítési munkálatai zajlanak, a projektben kislétszámú (legalább három, legfeljebb öt tagú), magyarországi kutatóhely által vezetett nemzetközi konzorciumok vehetnek részt bármely országból.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke úgy véli: a HU-rizont program nélkülözhetetlen a károk mérsékléséhez, de az ország és a magyar kutatás alapvető érdeke az, hogy az egyetemek ismét az uniós Horizont programban vehessenek részt.

Freund Tamás szerint a kizárás ugyan elsősorban a modellváltó egyetemeket sújtja, valójában az egész magyar felsőoktatásnak és az innovációnak is kárt okoz.

„Az MTA üdvözöl minden lépést, ami enyhíteni próbálja azokat a károkat, amelyeket a magyarországi modellváltó egyetemek kizárása okoz az uniós Horizont kutatási programból. Ezzel párhuzamosan mielőbb el kell hárítani a politikai akadályokat az elől, hogy minden magyar kutatóhely ismét teljes- és egyenjogú, diszkriminációmentes résztvevője legyen az európai kutatási térségnek” – nyilatkozta a Népszavának.

Az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa 2022 decemberében, az Európai Bizottság javaslatára hozta meg azt a döntést, miszerint kizárja az Erasmus+ és a Horizont Európa programokból azt a 21 magyar egyetemet, amelyek az elmúlt években alapítványi fenntartásúvá váltak. Az illetékesek összeférhetetlenségi problémákra hivatkoztak, ugyanis az alapítványok kuratóriumaiban több kormánypolitikus és kormányközeli személy helyet kapott. Az érintett miniszterek és az államtitkárok uniós nyomásra végül távoztak az oktatási intézmények éléről, az egyetemek valós szakmai és gazdálkodási függetlenségével kapcsolatban azonban maradtak még kérdőjelek.

[kapcsolodo]/kemenesi-gabor-elhagyhatjak-az-orszagot-a-legjobb-magyar-kutatok/[kapcsolodo]