Rasszista poénok miatt indított eljárást Sebestyén Balázsék műsora ellen a médiahatóság

1 hónap ezelőtt 12

Azt viszont rendben találták, ahogy a gödöllői FIDESZ Facebook-oldalát elárasztó pornóképekről beszéltek a vizsgált adásban.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa két ügyben is hallgatói bejelentés miatt vizsgálta a Balázsék című Rádió 1-es műsor január 9-ei adását, de eljárást csak az egyik alapján indított – közölte csütörtökön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

Ebben az adásban foglalkoztak azzal a műsorvezetők, hogy a gödöllői FIDESZ Facebook-oldalát pornóképek és -videók árasztották el egy hackertámadás következtében. Emiatt felmerült, hogy nem a megfelelő műsorsávban sugározták az adást, de a Médiatanács végül arra jutott, hogy

mivel a kifogásolt rész a 4 órás műsoridőből mindössze 8 percet tett ki, és a műsorvezetők kerülték az egyértelműen szexuális töltetű kifejezések használatát, a készítők nem veszélyeztették a védendő korosztály egészséges fejlődését.

Ezzel az indoklással magyarázta a Médiatanács, hogy miért nem indított eljárást.

Amiatt viszont eljárás indult, mert a hatóság szerint ugyanebben az adásban emberi méltóságot sértő módon tréfálkoztak a műsor vendége, Musimbe Dávid Dennis kárára, rasszista megjegyzéseket engedve meg vele szemben.

Az NMHH közleménye úgy fogalmazott, hogy az adás „egy társadalmi csoport másodrendűségére vonatkozó tartalmat hordozott, az elhangzott megjegyzések a hallgatók felé azt az üzenetet közvetítették, hogy az emberi méltóság nem általános érvényű”.

Példaként azt említették, hogy Musimbe-t megszégyenítették, amikor a bőrszíne miatt a rabszolgákkal kapcsolatos tréfák célpontjává tették

„A műsorszám tehát a rasszizmust humorforrásnak tekintette, ez pedig nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletét megkövetelő alkotmányos értékekkel. A Médiatanács álláspontja szerint a műsorszám emellett a közösségek kirekesztésének tilalmát előíró törvényi rendelkezést is megsértette” – közölték, hozzátéve, hogy az NMHH közigazgatási hatósági eljárást indított a médiaszolgáltatóval, a Radio Plus Kft.-vel szemben.