Romjaiban is gyönyörű, de most újjáépülhet a magyar középkori templom

4 hónap ezelőtt 5

Újjáépítenek egy középkori romtemplomot Zsámbékon, ahová idővel a premontrei szerzetesek is visszaköltözhetnek. A felújítási munkálatokra kiírt nyílt tervpályázati eljárás már le is zárult, így hamarosan az eredeti szépségében lesz megtekinthető a középkori magyar templomépítészet egyik legikonikusabb és legszebb környezetben található épülete – írja a vg.hu.

Lánszki Regő építészeti államtitkár Facebook-oldalán közölte: az Építési és Közlekedési Minisztérium elkötelezett a műemlékvédelem megerősítése mellett, ezért önálló helyettes államtitkárságot kapott a terület, a személyi állományt is feltöltik, továbbá olyan támogatási és hasznosítási koncepció indul a tárca kezdeményezésére, amely hosszú távon biztosítja a műemlékek fennmaradását.

A zsámbéki Öregtemplom és a premontrei kolostor 1220 körül épült, a közép-európai klasszikus gótika egyik legszebb, részben megmaradt épülete.

A háromhajós bazilika 1753-ban egy földrengés következtében súlyosan megsérült.

A restaurálást ugyan 1889-ben elkezdték, mégsem sikerült újjáépíteni a templomot. Mivel csaknem 300 éve nem történt komolyabb felújítás, az összeomlás fenyegette a műemléket. A zsámbéki önkormányzat ezt akarta megakadályozni, ezért írt ki a minisztériummal közösen tervpályázatot a renoválásra.

A győztes pályázó, a Közti Zrt. téglakiegészítéssel rekonstruálja a templomot, továbbá megoldási javaslatot fogalmazott meg a tornyok fedésére, valamint megteremti a restaurátor és az építész együttműködését Lánszki Regő tájékoztatása szerint.

„Újjáépül Magyarország egyik legszebb középkori temploma, így az érdeklődők Budapesthez közel látogathatnak majd meg egy középkori szentélyt”

– fogalmazott az államtitkár.

Korábban Jákon, Lébényben és Ócsán szintén az eredeti formájában építették újjá a helyi templomot.