Slash és zenekara olyat tett Budapesten, amit korábban még sehol

A rockzene talán legközismertebb gitárosát valószínűleg kevés embernek kell bemutatni. Bongyor haj, nagy cilinder, arany színű Gibson Les Paul gitár, na meg az elhagyhatatlan napszemüveg, plusz néhány évtizeddel korábban pár szál bagaretta. Slash egy életre, vagy inkább jó pár emberöltőre beírta magát a rocktörténelembe a Guns N‘ Roses tagjaként –

Viszont ha valaki igazi ikon, akkor az anyazenekar szakadása sem állhatja útját életpályájának, amit a Les Paul gitárok rajongója be is bizonyított. Noha volt egy-két tévút, vagy kevésbé sikeres formáció, amiben megfordult, szólókarrierje és vendégszereplései életben tartották a legendát, amely 2010 után éledt igazán újjá.

A fent említett évben ugyanis megjelent első szólólemeze, amelyhez persze kellett koncertzenekar. Az akkori Slash című album, amin Ozzy Osbourne-tól kezdve, Adam Levine-en és Lemmy Kilmisteren át egészen Fergie-ig és Chris Cornellig mindenki szerepelt, hozott egy igazi vérfrissítést, egy új áttörést,

További négy lemez jelent meg az Apocalyptic Love-tól (2012) a 4 című albumig (2022), elérkezve a mai naphoz, amikor már az sem jelent kihívást Slashnek és társainak, hogy egy több mint kétórás bulit szünet nélkül, majd húsz dallal végigtoljanak, és ne a Guns N‘ Roses számok, vagy a feldolgozások domináljanak, hanem saját, elmúlt másfél évtizedben lefektetett munkásságuk.

Extra a magyar közönségnek

Persze a mostani koncertlista jelentős részét az új lemez dalai tették ki, de minden albumról érkeztek jól ismert szerzemények, akár a World On Fire, a Driving Rain vagy a mára slágerré vált Anastasia. Slash debütáló szólólemezéről azok a dalok szólaltak meg most is – a fellépés legnagyobb sikereiként –, amelyek a rendszeres koncertszettet alkotják. Ilyen az eredetileg is Myles Kennedy által énekelt Back From Cali és Starlight, vagy az azóta eltávozott Lemmy Kilmisterrel közös dal, a Doctor Alibi, amit szokásosan

A basszerező énekes, ezen felül két másik dalt is énekelt a színpadon: egyik a szintén bejáratott Always on the Run Lenny Kravitztől, azonban a másik nóta valódi meglepetés volt. 

Valamiért a magyar közönségnek gyakran kedveskednek nemzetközi sztárfellépők valami extra fűszerrel, amit most Slashék sem hagytak ki. Minden koncertjükön elő szokott kerülni egy-egy Guns N‘ Roses dal is, amik közül leggyakrabban a Bad Apples, vagy a Don‘t Damn Me hangzik el. A mai kivétel volt. Még Kerns is megjegyezte, hogy szerencsés gazfickók vannak a Dome-ban, hisz premiert hallhatnak,

Persze nem volt hálátlan a nézősereg, volt üdvrivalság dögivel. Todd Kerns ráadásul olyan erővel hozta Axl Rose visító vokáljait, hogy majd leszakadt az arcunk – még az utolsó kitartott hangot is frankón elcsípte, ami nem piskóta. Ezen a ponton muszáj kiemelni a basszeres énekes teljesítményét, aki nem csupán hangszerén állt helyt, hanem vokális adottságai is figyelemreméltóak – az esetek zömében ő adja a magas vokálokat Myles Kennedy mellett, akinek szintén nincs alacsony hangja. Emellett rendelkezik azzal az abszolút szemtelen és pofátlan rocksztár attitűddel, amivel hergeli, pörgeti és szórakoztatja a közönséget kétszáz százalékon, szünet nélkül.

Okos döntés

A teljes The Conspirators érdemel egy extra pacsit, ugyanis poénosan kedveskedtek a magyar közönségnek „DAMMIT” feliratú piros-fehér-zöld zászlóval a színpadon, trikolór pólóval Kernsen, valamint Bren Fitz, a banda dobosa magyar címeres, piros sportmezt viselt. Energiában egy percig sem spóroltak. Rohangáltak (persze nem Fitz a dobbal), tomboltak (na, azt már Fitz is), mindenféle apró showelemmel spékelték meg a bulit egymás gitárjainak pengetésétől a közönség énekeltetéséig.

Szintén odatette magát Myles Kennedy is, bár az énekes hangja kissé fáradt volt. Ez viszont semmit sem vett el abból, hogy a közönségre milyen fantasztikus hatást tudott gyakorolni, csupán érződött, hogy egy-két magas hangnál spórol az energiával, finoman variál az éneken, vagy a közönségre hagyja. Ennek ellenére egy hamis hangot sem hozott, így minden apró kis pihenő,

Aztán persze – ha már miatta mozdult meg a többezres tömeg – kicsit dumáljunk Slashről is. Megjelent az ikonikus szettben az ikonikus hangszerrel, és annyit vett ki a buliból, amennyit illedelmesen ki lehetett, miközben beletette a full energiát. Annyira maximumon pörgött, hogy valószínűleg egy futball csapatnak elegendő izzadságot termelt ki egymaga, ami még a gitárján is ömlött végig.

Emellett, ami igazán szimpatikus volt, hogy szemben a legtöbb híres gitárossal, Slash nem próbált túlzóan virtuózkodni. Noha szinte minden dalban volt egy-egy szóló betét, ezek sosem mentek a buli, vagy a hangulat rovására, sosem esett át a ló túloldalára. Összesen kétszer kapott nagyobb teret, hogy ami a csövön kifér, azt kipörgesse, annak ellenére, hogy több mint 20 szám ment le a koncerten.

Egyszer, úgy a buli közepén tekert egyet – itt vagy tíz percig szólózott az élete során felszedett összes technikai húzást összehegesztve –, utána pedig a koncert legutolsó dalánál, az Anastasia végén. Ezáltal meg tudta mutatni, hogy ő továbbra is az a rocklegenda aki, de a közönségnek nem nagyon adott esélyt, hogy besokalljon. Ennél a két alkalomnál Myles Kennedy is beszállt a gitáros körbe egy hathúrossal, hogy adjon némi extra testet a zenének, és ne csak ácsorogjon közel negyedórát a színpad szélén.

Ragyogjon mindenki!

Az énekes is megcsillogtatta egy-két helyen, hogy nem véletlenül olyan ismert a neve. Ezekre spórolt az energiával, és hibátlanul kivitelezte az összes bravúrt. Mellette a dobos, Bren Fitz is ragyogott kicsit a World On Fire-ben, amihez flitter sem kellett. Dobszólókat megszégyenítő, hatalmas ovációt kapott érte – akárcsak akkor, amikor az Elton John átdolgozás (mert ilyen is volt), a Rocket Man alatt zongorán kísérte a bandát ütőshangszere helyett.

A színpadi látvány talán ezalatt a dal alatt volt a legsepciálisabb, de itt is viszonylag minimál. A koncert nem a nagy effektshowra ment. Egy darab molinó a háttérben, fényekből nem több, mint ami valóban szükséges és kész. Az össz díszlet – a magyar zászlón kívül – az erősítők tetejére felpakolt játékok voltak: bólogatós fejű rohamosztagos figura, Godzilla-baba, gumidínók,

A bulit a Rocket Man után szokásosan Slash szólókarrierének sikerslágerével, az Anastasia című dallal zárták. Ezután megtörtént a jól ismert pengető és dobverő osztogatás, néhány setlist is kiment, meg némileg rendhagyó módon – ha jól láttuk a távolból – használt dobbőröket is kiosztott Fitz.

A majd' telt házas buli – a küzdőtér fullon volt, a lelátók is népesek, egyedül a kiemelt álló szekcióban volt egy tíz-húsz százalékos embermínusz –, amit Slashék előtt a Mammoth WVH, Wolfgang Van Halen bandája pörgetett fel, hangulatában és hangzásában is élvezhető, szórakoztató volt. Egy gitárközpontú zenénél a riffek „érthetősége” kritikus kérdés, de a Dome hangosítói remekül megugrották ezt a feladatot. Az ének is kivehető volt, a basszus megszólalt, a dob pedig tisztának hatott – legalábbis a mi 103-as szektorunkból így hallottuk.

Egyedül talán a kamerás urak munkásságát lehet egy ponton, mondjuk úgy, érdekesnek nevezni. Számos szuperközelit kaptunk Slash arcáról, de úgy, hogy még a napszemüvege tükröződésében is nézhettük, ő kb. mit lát. Ugyanilyen részletes látványt adtak a gitárlegenda kézjátékáról, az énekesek arcrezdüléseiről − valamint az első sorban csápoló egyik hölgy telt kebleiről. Érdekes megmozdulás, de nem leszünk álszentek:

Ezt leszámítva egy szinte hibátlannak mondható koncertet kaptunk, amit szemlátomást a banda és a közönség is élvezett. A ki- és bejutás is gyors, egyszerű volt, extra metrókocsi érkezett a tömeg eloszlatására, valamint a kötelezően felvásárolandó műanyag poharakból is a koncerthez illő, cilinderes kígyó mintájú, kimondottan tetszetős verziót kaptunk. Technikailag minden adott volt, innentől csupán ízlés kérdése, ki hogyan élte meg az estét. Mi jól szórakoztunk.

(Borítókép: Slash Budapesten, az MVM Dome színpadán 2024. április 19-én. Fotó: Németh Kata / Index)