Sok orosz katona gyilkol, bántalmaz és kényszerít, amióta hazatért a frontról

1 hét ezelőtt 11

Az orosz-ukrán háború kezdete óta az Ukrajnából hazatérő orosz katonák több száz embert öltek vagy sebesítettek meg súlyosan, derül ki a Verstka független hírügynökség jelentéséből.

Az újságírók médiamegjelenések és bírósági feljegyzések alapján számolták ki, hogy orosz katonák legalább nyolcvannégy erőszakos bűncselekményt követtek el a frontról való hazatérésük óta. Ezek közül ötvenöt esetben gyilkossági kísérlet vagy emberölés - összesen hetvenhat halálesettel -, tizennyolc esetben súlyos testi sértés - tizennyolc halálesettel - miatt indult eljárás. Közlekedési szabálysértés, kiskorúak drogfogyasztásra kényszerítése miatt további tizenegy esetben indult eljárás katonák ellen - utóbbi két gyerek halálát okozta. Száz áldozatból hetvenen szenvedtek életveszélyes sérüléseket.

A bűncselekményeket elkövető katonák majdnem felét börtönből sorozták be, így elnöki kegyelmet kaptak a bevonulásért cserébe. Ahogy azt tavaly írtuk, egészen mások halnak meg a háború orosz oldalán, mint egy évvel korábban: 2023 tavaszára az átlagos elesett katona harmincnégy éves, és egykori elítéltként került a hadseregbe. A börtönökből először a Wagner magánhadserege vitt embereket a frontra, aztán az elítéltek toborzását átvette a hadsereg.

A háborúban meghalt elítéltek között vannak tolvajok és bandavezérek, olyan, akit egy kilencvenkét éves világháborús veterán meggyilkolásáért ítéltek el, de előfordul az is, hogy a féléves szolgálat letelte után veszélyes gyilkosok térnek haza és tartják rettegésben a szülővárosukat, immár szabad emberként. Az orosz sajtó tavaly arról számolt be, hogy a Wagner-csoport nem fogadja be a nemi erőszak miatt elítélt bűnözőket - az állami hadsereg azonban igen.

(Meduza)