Stoltenberg: a NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajnába, de…

2 hónap ezelőtt 4

„A NATO-szövetségesek példátlan támogatást nyújtanak Ukrajnának. 2014 óta tesszük ezt, és a teljes körű invázió óta növeljük a támogatást. Nincs arra vonatkozó terv, hogy harcoló csapatokat küldjünk a háború sújtotta országba" - szögezte le Stoltenberg. Hozzáfűzte egyúttal, hogy ez Oroszország agressziós háborúja Ukrajna ellen, és súlyosan sérti a nemzetközi jogot. „A nemzetközi jog szerint Ukrajnának joga van az önvédelemhez, nekünk pedig jogunk van támogatni őket e joguk érvényesítésében" - fejtette ki a főtitkár.

Hangsúlyozta, hogy a NATO mint szövetség nem látja el halált okozó fegyverekkel Ukrajnát, hanem másfajta segítséget nyújt, például gyógyszereket, egyenruhákat és téli felszerelést. A szövetség tagországai viszont küldenek fegyvereket és lőszert is kétoldalú alapon vagy csoportosan. A NATO-katonák küldésére vonatkozó bármely döntéshez az összes tagország egyhangú támogatására van szükség, ezzel szemben az egyes országok egyedi döntéseihez nincs szükség ilyen hozzájárulásra - fejtette ki Stoltenberg.

Emmanuel Macron francia elnök kedden jelentette ki:, hogy nem lehet kizárni csapatok küldését Ukrajnába. "Nincs konszenzus ezen ponton arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk" - fogalmazott Macron, ugyanakkor nem említette, mely országok fontolgatják csapatok küldését.

Spanyolország jelezte, hogy nem ért egyet európai csapatok Ukrajnába küldésével, a kormányszóvivő Pilar Alegria úgy fogalmazott: arra kell összpontosítanunk, ami sürgős, vagyis a segélyszállítás felgyorsítása. Olaf Scholz német kancellár is hasonlóan nyilatkozott, azt mondta, amit már a konfliktus elején lefektettek, az továbbra is érvényes, vagyis Ukrajna területén nem lesznek olyan szárazföldi csapatok, nem lesznek olyan katonák, akiket európai vagy NATO-tagállamok küldtek oda. Leszögezte, hogy ebben a kérdésben nagy az egyhangúság.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján beszélt arról: Kijev nem folytat tárgyalásokat partnereivel arról, hogy bevessék haderejüket Ukrajna területén.