Súlyos visszaéléseket tártak fel a napelempályázatoknál

1 hét ezelőtt 11

Az Integritás Hatóság a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul, miután megállapítása szerint összejátszott több napelemekkel foglalkozó cég az uniós pályázatokon, és ezzel a versenyt korlátozták. A hatóság szerint a vállalkozások között nincs direkt kapcsolat, azonban az érintett cégek vezetői közül többen a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnökségi tagjai, illetve bizonyos cégek telephelye egymással szomszédos területen található.

Bejelentés alapján hivatalból végzett vizsgálatot az Integritás Hatóság a Vidékfejlesztési Program VP6-7.2.1.4-17 azonosítószámú, „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című Felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmekkel kapcsolatban – közölte honlapján az Integritás Hatóság.

A bejelentés szerint a projektekben nyertes ajánlattevő a valós piaci árverseny kizárása érdekében két másik ajánlattevő vállalkozással összejátszva elérte, hogy mindig a saját árajánlata legyen a legkedvezőbb, győztes ajánlat a napelemes pályázatokon.

A Hatóság 22 esetben azonosított összehangolt árajánlatnyújtást. A támogatási kérelemben a vesztes árajánlatot nyújtó társaságok árajánlatait is a nyertes ajánlattevő vállalkozás céges e-mail-címéről továbbították.

A Hatóság két támogatásban részesült projekt esetében megállapította, hogy az ajánlatadók tekintetében fennáll a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás kockázata, emiatt bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál. A Hatóság álláspontja szerint a versenykorlátozó magatartás az európai uniós támogatásokkal való visszaélés kialakulását eredményezhette.

A vállalkozások között nincs direkt kapcsolat, azonban az érintett cégek vezetői közül többen a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnökségi tagjai, illetve bizonyos cégek telephelye egymással szomszédos területen található – olvasható a közleményben.