Szabadult a fegyházból Vizoviczki László

1 hónap ezelőtt 11

Szabadult a fegyházból Vizoviczki László – tudta meg a Magyar Nemzet. A Hajógyári-sziget egykori urát évekkel ezelőtt költségvetési csalás és rendőrök megvesztegetése miatt hét-hét év szabadságvesztésre ítélték. Mivel mindkét ügyében kimondták a bűnszervezetet, kedvezményt nem kaphatott.

Néhány éve ugyanakkor a két büntetését összbüntetésbe foglalták, ám egy jogorvoslati indítványnak köszönhetően tavaly decemberben született ezzel kapcsolatban egy újabb döntés, ami kedvező volt Vizoviczki számára: a férfi összbüntetése nyolc évre és néhány hónapra rövidült. Ezt a döntést a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta – olvasható.

A fentiek értelmében a Hajógyári-sziget egykori ura szabadulhatott, hiszen beszámították neki a letartóztatásban, valamint a házi őrizetben (az új büntetőeljárási törvény szerint bűnügyi felügyeletben) töltött időszakot is.