Szaharai sáros esővel csekkol be a március - időjárás

2 hónap ezelőtt 10

Érkezik Magyarország fölé az általunk is előre jelzett szaharai portömeg, amely mindenhol, ahol csapadék hullik majd, az Időkép szerint saras esőként hullik ránk.

A porfelhőt egy Földközi-tenger fölött örvénylő mediterrán ciklon hozta létre, folyamatosan adagolja a szemcsés port a Kárpát-medence területére.

Márpedig pénteken eshet, így érhet mind több por az égtől a földig, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon számolhatunk vele pénteken - szombaton és vasárnap gyakorlatilag nem.

Pénteken egyébként az északi részeken lesz erősen felhős az ég - esni mégis inkább a nyugati végeken fog -, a déli vármegyékben lesz több napsütés. A délkeleti, keleti szelet néhol erős lökések kísérhetik. A hajnali 4-10 fokról 12-17 közé emelkedik délutánra a hőmérő higanyszála, a déli területeken még ennél is melegebb lesz, még árnyékban is.

Hétvége

A folytatásban csökken tehát a csapadékhajlam, gyengén felhős, napos idő várható 12-19 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel. Szombat reggelre főleg a Dunántúlon és északkeleten köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, amely napközben fel is oszlik. Délnyugat felől csökken a felhőzet, általában több órára kisüt a nap, de az északkeleti országrészben maradhatnak borult körzetek. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül. A minimum 2-10, a maximum-hőmérséklet 12-19 fok között alakul. Vasárnap az éjszakai ködfoltok feloszlása után nagyrészt gyengén felhős, napos időre számíthatunk, számottevő csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon megerősödik. Hajnalban általában 2-8, délután 14-19 fok közötti értékek várhatók.