Székkel és ököllel ütlegelte tanárnőjét egy szolnoki diák

1 hét ezelőtt 15

Brutálisan megverte tanárnőjét egy kilencedikes szolnoki diák, írja a 24.hu. A pedagógus nyolc napon túl gyógyuló, törésekkel és zúzódásokkal járó sérüléseket szenvedett. A 17 éves fiú életveszélyt okozó testi sértés miatt áll bíróság elé.

A 38 éves tanárnő történelemórát tartott, mikor az egyik diák engedélykérés nélkül kiment a mosdóba. Miután visszatért, leült a pedagógus mellé, aki azt mondta, engedélyt kellett volna kérnie. Erre a diák azt mondta, hogy legközelebb így fog tenni.

Ezután a tanár kérte, hogy folytassák a megkezdett feladatot, amire a diák azzal válaszolt, hogy „kurvára irritáló vagy!”. Erre a tanár visszakérdezett, mire a diák azt mondta, hogy „irritáló vagy és megöllek!”

A tanár kiküldte a diákot a teremből, az azonban felkapott egy széket és ütni kezdte a tanárt. Miután az áldozat kihátrált a tanteremből, az elkövető egészen a tanári szobáig követte, miközben többször is lesújtott.

Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért az elkövetőre, valamint pártfogót rendelnének mellé, és köteleznék, hogy szorongást és agressziót kezelő pszichoterápián is részt vegyen.