Szentkirályi Alexandrát javasolja főpolgármester-jelöltnek a budapesti Fidesz

1 hónap ezelőtt 11
Szentkirályi Alexandrát javasolja főpolgármester-jelöltnek a budapesti Fidesz
Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán.

Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke szerint Szentkirályi Alexandra vezetésével a város új lendületet kaphat és ismét fejlődésnek indulhat - olvasható a bejegyzésben.

A végső döntést a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjéről a Fidesz Alapszabálya szerint az Országos Választmány hozza majd meg, Kövér László vezetésével - írja a Telex.

Az elmúlt időszakban több személy is esélyesként tűnt fel a pozícióra, Szentkirályi Alexandra neve pedig rendszeresen előkerült ebben a kontextusban. Szentkirályi Alexandra korábban már bizonyította rátermettségét a fővárosi politikában, hiszen 2014-től 2019-ig Tarlós István akkori főpolgármester egyik helyetteseként dolgozott, ahol a kultúráért felelős területért volt felelős. Tarlós István 2023 nyarán a hirado.hu-nak adott interjújában kiemelte, hogy véleménye szerint Szentkirályi Alexandra lehet az a személy, aki a legtöbb szavazatot gyűjthetné be - írta múlt héten az atv.hu.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Bruzák Noémi

Bankmonitor

Hogyan igazolhatod, hogy jogosult vagy 10% önerővel lakást venni?

Az idei év egyik nagy változása a lakáshiteleknél az, hogy a fiatalok akár 10% önerővel is megvásárolhatják első...

ChikansPlanet

Az eldobott cigicsikkekből akár útburkolat is készülhet

"Az Akropoliszra felmegyünk, és ott a csikket a városra pöccintjük" - áll a Kispál és a Borz felejthetetlen klasszikusában....

Kiszámoló

Ingyen jogosítvány szeptembertől

Már tavaly nyár óta lebegtetik a témát, hogy a középiskolások ingyen* juthatnak majd jogosítványhoz, panaszkodott...

HitelesAndrás

Hogy függ össze Forrest Gump és a pénzügyeink?

Hogy függ össze Forrest Gump és a pénzügyeink? Pár napja volt egy figyelemfelkeltésnek szánt bejegyzésem, amire...

RSM Blog

Tao, hipa és innovációs járulék - kerülje el a felesleges adóterhet!

Az éves adót bevalló társaságoknak 2024. május 31-ig kell elkészülniük adókalkulációjukkal, és be kell nyújtaniuk...

Holdblog

Megmenekülhet még a csődtől a Tesla valamikori versenytársa?

Sokaknak, akik jártasak kicsit az elektromos autózás területén, ismerősen csenghet a Fisker márkanév. A 2008-ban...

Kasza Elliott-tal

Paypal - kereskedés

Nem úgy mozog, ahogy számítottam rá, és nagyon valószínű, hogy azért, mert az a lefelé tartó ending diagonal...

Holdblog

Zsiday Viktor: Meddig tűrnek még a kötvénypiacok?

Egy rendes makroközgazdász számára az egyik fő kérdés mindig az, hogy van-e valahol nagyobb egyensúlytalanság...

Holdblog

Árampiac: az évtized végére 90 százalék lehet a tiszta energia aránya Európában

2023-ban az európai áramtermelés majd' 50 százaléka származott megújuló forrásból. Ez az arány az évtized végére...