Szijjártó Péter: ez egy nagy sikertörténet kezdete

2 hónap ezelőtt 9

A tárcavezető a vállalat autóátadó ünnepségén nagy sikertörténet kezdetének nevezte a több milliárd eurós, több ezer új munkahelyet létrehozó szegedi gyárépítést, amelynek nyomán már véglegessé válik, hogy "Magyarország évszázadnyi idő után először egy nagy globális technológiai megújulásban diktálja a tempót, és nem fut vagy kullog az események után".

Beszédében hangsúlyozta, hogy a következő évtizedekben az európai gazdaságot nagymértékben fogja meghatározni az elektromos autóipar, ekként a BYD beruházása hosszú távú garanciát jelent a magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartására. Ráadásul - mint közölte - a projekt bizonyíték a keleti nyitás stratégiájának sikerére is. "Idejében, vagy mondhatnám azt is, hogy idejekorán felismertük azt, hogy a keleti gazdaság nem csak felzárkózik rövid időn belül a nyugati gazdasághoz, hanem bizonyos területeken meg is haladja azt" - fogalmazott.

Szijjártó Péter kiemelte: "ezért van az, hogy bárki bármit mond, ma Európában hatalmas verseny zajlik a legmagasabb technológiai színvonalat képviselő, ultramodern, s ezerszámra munkahelyeket teremtő kínai beruházások iránt".

"Mi ebbe a versenybe időben, mondhatnám, elsőként neveztünk be, így fordulhatott elő az, hogy mára Magyarország lett a kínai beruházások első számú közép-európai célpontja" - jelentette ki, érintve azt is, hogy 2020 után 2023-ban is a kelet-ázsiai országból érkezett hazánkba a legtöbb beruházás.

"A BYD Magyarország ötödik autógyára lesz. Ez, azt hiszem, megint csak alátámasztja, hogy nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország európai autógyártó nagyhatalom" - mondta.

A rendezvényen, amelyen ünnepélyesen átadták tulajdonosaiknak az első, Magyarországon értékesített BYD modelleket, jelen voltak a BYD topmenedzserei, akik először érkeztek személyesen Magyarországra.

Michael Shu, a BYD Europe vezérigazgatója az ünnepségen felidézte, hogy a cég 19 évvel ezelőtt buszgyártóként jelent meg Magyarországon, majd 2023-ban megkezdte elektromos személyautója értékesítését. Még abban az évben bejelentették, hogy a BYD stratégiájába illeszkedve Szegeden építi meg legmodernebb gyárát, hogy innen szolgálja ki a teljes európai piacot. Az elektromos mobilitás fejlesztésének célkitűzésében a magyar kormány erős támogatásáról biztosította a céget, amelyért Michael Shu köszönetét fejezte ki.

Az 1995-ös alapítású BYD az új energiákkal hajtott járművek (NEV - new energy vehicle) gyártója, önállóan fejleszti hajtásláncait, akkumulátorait, félvezetőit, villanymotorjait és hajtásláncainak szabályozó elektronikáit. Tavaly a társaság globálisan több mint 3 millió tisztán elektromos és plug-in hibrid járművet gyártott, ezzel immár a világ legnagyobb NEV gyártója.

Járműveivel 19 európai ország piacán van jelen. A közép- és kelet-európai régióban elsőként Magyarországon nyitotta meg szalonját. Tavaly októberben két kereskedő, a Duna Autó és a Wallis Motor indította el a forgalmazást, az idei év elején pedig a Schiller Autó is partnere lett.

A BYD tavaly 3,02 millió new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművet értékesített, 61,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A tavalyi adattal a BYD már a második egymást követő évben áll a globális NEV-piac élén.

A korábban közölt előzetes adatok alapján a BYD tavaly 74-86 százalékos nyereségnövekedést ért el. Az adózott eredmény 29-31 milliárd jüan (4-4,3 milliárd dollár) volt 2023-ban, 2022-ben profitja 446 százalékkal, 16,62 milliárd jüanra ugrott.