Te irányíts, ne a prosztatagyulladásod!

Ennek semmi köze a büszkeséghez. Ráadásul sokáig abban a hitben éltem, hogy a prosztatagyulladás és bármilyen betegség, ami az altestünkkel kapcsolatos, a férfiakat csak egy bizonyos életkor felett találja meg. Mondjuk minimum hatvan, de inkább hetven felett. Ezért fiatalabb koromban jó darabig szentnek és sérthetetlennek gondoltam magam, már ami az egészségemet illeti.

Dolgoztam reggeltől estig, lakásra gyűjtöttem, ezért rendesen odatettem magam az irodában, ahol nagy lehetőséget kaptam azzal, hogy már harmincnégy évesen kineveztek középvezetőnek. Ez akkor kapóra is jött, mert pont előtte szakított velem a menyasszonyom. Onnantól kezdve, ha az utolsó pillanatban beesett egy tender, nem egyszer maradtunk bent a kollégákkal akár éjfélig is, majd másnap reggel nyolctól kezdődött minden elölről. Amikor az embernek nulla ideje van magára, munka után pedig már se kedve, se energiája semmire, egyenes út vezet a kanapéra, a tévé elé, de leginkább a kocsmába.

A hétvégék alvással, rendszeres otthoni munkával, még több sorozat-maratonnal, meg persze menetrendszerű berúgással teltek. Emlékszem, már három hónapja éltem így, amikor egy másnapos vasárnap délután szokatlan, tompa fájdalommal ébredtem, ami mintha a hímvessző vagy a herék felől sugárzott volna. Próbáltam nem foglalkozni az egyre nyugtalanítóbb jelekkel, gondoltam, biztos csak képzelődöm, nekem nem lehet semmi bajom, pláne nem „ott alul.” Majd ahogy teltek a napok, a feszülés csak nem akart elmúlni, én pedig egyre idegesebb lettem. Lehet, hogy ez már a férfiasságom hanyatlása, vagy egyenesen az impotencia kezdete? Úgy éreztem, egyiket sem élném túl.

Felkerültem a hullámvasútra

Kétségbeesésemben nagy nehezen kinyomoztam, hogy ki a háziorvosom, aki lendületből elküldött urológushoz. Vakon mentem a kijelölt rendelőintézetbe, eszembe sem jutott utánakérdezni, hogy ki ez a doki. Hiába vert a jeges veríték a rendelő előtt a sok órás várakozás alatt, a rettegett prosztatavizsgálat végül elmaradt, elég volt mesélnem arról, hogy a két hónapja velem lévő fájdalom valahonnan lentről sugárzik. Az orvos két perc után adott egy receptet, és azt tanácsolta, hogy legközelebb védekezzek, mert valószínűleg egy nemi úton terjedő bacilust kaphattam el. Ezen kicsit csodálkoztam, mert utoljára nagyjából fél éve, egy szokásos iszogatással végződő munkahelyi bulin voltam valakivel…

Kiváltottam az antibiotikumot, és szépen meg is nyugodtam, hogy nincsenek veszélyben a leendő gyerekeim. Majd némi javulás után hamarosan visszatért a fájdalom. Azt hittem, megőrülök. Utólag sem értem, de heteknek kellett eltelnie ahhoz, hogy pár sörrel és töménnyel összeszedve a bátorságomat, elmeséljem a legjobb haveromnak, hogy mi a helyzet „odalent.” Már a következő hét elején az urológusa rendelőjében üldögéltem, aki pár évvel ezelőtt őt is kigyógyította a prosztatagyulladásból. Itt már nem instant futószalagos vizsgálat történt, ez az orvos szimpatikus és maximálisan együttérző volt. Alaposan kikérdezett a fájdalomról és a tünetekről.

A híresztelésekkel ellentétben a tapintásos prosztata vizsgálat egyáltalán nem volt olyan kellemetlen. Még úgy sem, hogy kiderült közben, hogy a prosztatám – amiről őszintén szólva eddig fogalmam sem volt, hol van és mire való –, duzzadt és nyomásra érzékeny. Viszont az ultrahang semmi „komolyat” nem mutatott, majd a vérvételből és a vizeletvizsgálatból sem lehetett semmit kiolvasni. A doki végül arra jutott, hogy a prosztatám lehet begyulladva. Azon belül is a betegség krónikus verziójával küzdhetek, ami abban az esetben fordul elő, ha már több mint három hónapja fennállnak a tünetek.

Ettől az orvostól is antibiotikumot kaptam probiotikummal, de mellé javasolta a minél bővebb folyadékfogyasztást és a gyakori ürítést is. Az újabb levél „lórúgás” gyógyszerrel a kezemben már nem volt olyan őszinte a mosolyom, pláne miután nem gyógyultam meg, cserébe egy hullámvasúton találtam magam: a helyzet hol jobb, hol rosszabb volt. Minél többet ültem – mi mást is csinálhattam volna egy irodában –, úgy erősödött a fájdalom a heréimben. Az állapotomtól, ami kezdett a monomániámmá válni, csak még ingerültebb lettem. Mire eljutottam volna odáig, hogy új időpontot kérjek az orvostól, a tünetek persze mindig következetesen eltűntek.

A prosztatagyulladásom szakértőjévé váltam

Szétesni igazán csak akkor kezdtem, amikor félévnyi reménykedés-csalódás sorminta után a fájdalom mellett megjelentek a vizelési problémák is. A heréim már szó szerint égtek, a vizelet nappal elakadt, a sürgető szükség pedig éjszaka kétszer-háromszor is ébresztett. Konkrétan vérnek kellett megjelennie a vizeletemben, hogy végre észhez térjek: annyira kétségbe estem, hogy azonnal szabadságot vettem ki, és első utam az urológusom rendelőjébe vezetett. Az orvos egyáltalán nem csodálkozott, inkább megnyugtatott, hogy a prosztatagyulladás hónapokig tünetmentes lehet, a végleges gyógyuláshoz többnyire rengeteg türelem és kitartás kell.

A doki hozzátette, sokszor sajnos a négy-hathetes gyógyszeres kezelés sem mindig vezet eredményre. Az biztos, hogy a stressz nem segít, ezért amennyire lehet, próbáljak meg rendszeresen mozogni, életmódot váltani. Ezeket az utasításokat már tényleg komolyan vettem, és úgy döntöttem, minden lehetséges eszközzel felveszem a kesztyűt a betegséggel szemben. Kivettem az összes szabadságomat, hogy csak a gyógyulásra koncentrálhassak. Közben szedtem a legújabb gyógyszer-kombinációt, és tőlem szokatlan módon elkezdtem először komolyabban odafigyelni magamra, hogy mi esik jól, mit jelez a testem, mi váltja ki, illetve mi fokozza a tüneteket. És csodák csodája, önmagában már ennyitől jobban lettem.

Erről hamarosan elkezdtem részletes naplót vezetni, hogy mikor, hol, minek hatására milyen intenzitású fájdalom jelentkezik. Ez egy idő után kirajzolta a szabályszerűségeket, és a kontrollok során a naplóm az orvosomnak is hasznos visszajelzés lett. Közben rákerestem a neten, és minden hitelesnek tűnő cikket elolvastam a kismedence és az alsó húgyúti szakasz működéséről és betegségeiről.

A prosztatagyulladásom lehető legnagyobb laikus szakértőjévé akartam válni. Kipróbáltam szinte az összes alternatív módszert, ami szembe jött, a meleg ülőfürdőtől kezdve a relaxációs gyakorlatok beiktatásán és a masszázsterápián át a legújabb a tökmag-, tömjénfa-, szalmagyopár és teafaolaj-kivonatos gyulladáscsökkentő, immunerősítő szerekig. Önmagában már az a tudat segített, hogy ezekkel is teszek valamit a prosztatagyulladás ellen.

Ha dolgozom, vagy bármilyen okból leülök a gép elé, máig puha párnát teszek magam alá, és a medencefenék izmait és gáterősítő intimtornát naponta pár percre azóta is gyakorlom. A legnagyobb változást talán mégiscsak az új, zsír-és cukorszegény, könnyű étrend hozta, kevés hússal, sok-sok gyümölccsel és zöldséggel. Eleinte egyedül próbáltam leszokni a kávéról és az alkoholról, ezek egészen addig napi literszámban tartották bennem a lelket, de be kellett látnom, ehhez szakemberre lesz szükségem. Máig hálás vagyok a pszichológusomnak, hogy sikerült megszabadulnom a függőségeimtől, az egyéb szorongásaimtól, és megtanultam nemet mondani a munkahelyemen, ezzel is visszanyerve a kontrollt a férfiasságom, a testem, az egész életem felett.