Telegdy Ádám, Kapás Bogi férje is az olimpiára kijutók között, ráadásul egyéni csúccsal

3 hét ezelőtt 12

[sz]MTI, fotó: MTI/Kovács Tamás[sz]

Pénteken a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokságon

Telegdy Ádám egyéni csúccsal nyert 200 méter háton.

A 28 éves versenyző 1:55.57 perccel csapott célba, ezzel a 2021-es, tokiói olimpián úszott 1:56.15-ös teljesítményen javított jókorát.

Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

“Az ob első napja óta érzem, hogy fizikailag és mentálisan is nagyon jó formában vagyok, nagyjából ilyen időt képzeltem el előzetesen. Az edzőmmel, Virth Balázzsal sikerült találnunk egy olyan edzésritmust, aminek köszönhetően most vagyok a leggyorsabb egész karrierem során” – nyilatkozott Telegdy, akinek felesége, Kapás Boglárka 200 méter pillangón úszott szerdán olimpiai szintet. Hozzátette, a háziverseny egészen a júniusi Európa-bajnokság végéig tart, így nem dőlhet hátra.

Győzelemmel fejezte be pályafutása utolsó országos bajnokságát az úszó Kapás Boglárka, aki a Duna Arénában pénteken 800 méter gyorson diadalmaskodott.

A harmincéves sportoló szerdán 200 méter pillangón olimpiai szintes idővel nyert, így az ötödik ötkarikás játékára készülhet. Az év végi rövidpályás világbajnokságot követően befejezi pályafutását, amelynek csúcspontjaiként a 2016-os, riói olimpián 800 méter gyorson bronzérmes, a 2019-es világbajnokságon, Kvangdzsuban pedig 200 méter pillangón aranyérmes volt.