Tévesen hihetjük, hogy a vadászó ősember kizárólag férfi volt

Két kutató, Sarah Lacy és kollégája, Cara Ocobock friss tanulmányt publikáltak, amellyel azt a tévhitet szeretnék megdönteni, miszerint a történelem előtti időkben csupán az ősférfiak mentek vadászni, míg a nők szerepe a gyűjtögetés volt. A két tudós elmondása szerint ezek az információk a XX. század közepén gyorsan elterjedtek, holott a mai napig semmilyen bizonyíték sincs rá, hogy kizárólagosan így lett volna.

A Notre Dame Egyetem két kutatója a nemek szerinti munkamegosztást vizsgálták az őskorszakban, időszámításunk előtt 10 000-ig. Az ismert régészeti bizonyítékok és szakirodalom ellenőrzése során nem nagyon találtak megalapozott bizonyítékot, amely alátámasztaná azt, hogy az őskori munkamegosztás tekintetében a nemek lettek volna az elsődleges szempontok. A csapat összehasonlította a női és férfi fiziológiát is. Megállapították, hogy a nők nem csupán fizikailag voltak képesek eredményesen részt venni egy-egy vadászatban, de semmilyen olyan bizonyítékot sincs, amely azt támasztaná alá, hogy ne lettek volna női vadászok. 

Sarah Lacy antropológus, aki a korai emberi egészséget tanulmányozza, Ocobock pedig fiziológus, aki a modern kori ember és az ősi maradványok közti kapcsolatokat vizsgálja. Eddigi kutatásuk során több olyan példára bukkantak, amely szerint a férfiak és nők egyaránt végeztek mindenféle feladatot. Számos hasonlóság van az általuk használt és alkalmazott eszközökben, étrendben, művészeti tevékenységben, temetkezéseben, de még az anatómiájuk sem tér el oly mértékben.

Amikor régen találtak valami újat, azt automatikusan a férfi nemhez kötötték, figyelmen kívül hagyva a tényt, miszerint az eddig felfedezett embereken mind ott vannak ezek a jelek, legyen szó a csontmaradványaikról, vagy a melléjük temetett kőeszközökről. Nem igazán tudjuk meghatározni, hogy melyik eszközt ki készítette, igaz? Nem mondhatjuk azt, hogy „Csak a hímek végeztek kőpattintást”, mert a kőszerszámon nem maradt olyan jelzés, amely megmutatná, hogy ki készítette azt. Az eddig bizonyítékok alapján úgy tűnik, hogy a nemek szerepe között szinte alig volt különbség

– idézi Sarah Lacyt a Science Daily.

De facto nemi szerepek

A csapat külön vizsgálta, hogy anatómiailag volt-e akkor különbség, amely akadályozó tényező lett volna a nők számára a vadászatban. Az eredmények alapján, noha a férfiak előnyt élveztek az olyan tevékenységeknél, amelyek gyorsaságot, vagy fizikai erőt igényeltek – ezáltal egy-egy sprint, vagy dárdavetésnél hatékonyabbak voltak – a nők eredendően jobb kitartással rendelkeztek, amely a hosszas üldözésnél jelentett segítséget.

Utóbbi oka a tudósok elmondása alapján a hormonrendszerből fakad. Az ösztrogén, amely nagyobb mértékben van jelen a női szervezetben, képes növelni a zsíranyagcserét, amely által hosszabb távon fenntartható a stabil izomteljesítmény.

Ha komolyabban megvizsgáljuk az anatómiát és a modern fiziológiát, majd ténylegesen megnézzük az ókori emberek csontvázmaradványait, akkor látható, hogy nincs különbség a férfiak és a nők traumás mintái között, mert ugyanazon a tevékenységeket végezték

– fogalmazott Lacy.

A tudós továbbá azzal is érvelt, hogy mivel az őskorban csupán kisebb csoportokban éltek az emberek, nem lett volna hasznos, ha bizonyos tevékenységeket csak bizonyos emberek végeznek. Lacy szerint:

Amennyiben egy ilyen apró társadalmi rendszerben élsz, rugalmasnak kell maradnod. Bárkinek képesnek kell lennie bármilyen feladat elvégzésére. 

A férfiak mint vadászok és a nők mint gyűjtögetők elmélet 1968-ban vált ismertté, amikor Richard B. Lee és Irven DeVore antropológusok kiadták a Man the Hunter című tudományos tanulmányok gyűjteményét. Az írók azt vezették elő, hogy a vadászat gyökerében határozta meg az emberi evolúciót azáltal, hogy húst adott a történelem előtti étrendhez. Ezáltal a többi főemlőshöz képest jobban fejlődött az agyunk, így előnyre tettünk szert. A szerzők azt feltételezték, hogy akkoriban minden vadász férfi volt.

Mivel a kiadvány széles körben szerzett elismerést, és a popkultúra is hamar átvette, így ez a megközelítés vált elfogadottá. Lacy szerint az 1970-es, 1980-as és 1990-es évektől számos tanulmány született, amely megcáfolta ezt az állítást – többek közt a későbbi génkutatásoknak és fiziológiai vizsgálatoknak köszönhetően –, de sokáig az ellenvéleményt egyfajta radikális, vagy feminista megközelítésnek gondolták a tudományos körök. Ahogy ő fogalmaz:

Amit ma de facto nemi szerepnek tekintünk, azt nem örököltük, nem jellemzi őseinket. Évmilliókig nagyon egalitárius faj voltunk számos tekintetben.