Több mint 800 maffiaszerű üzleti kör működik, látszólag legálisan az Europol szerint

3 hét ezelőtt 15

A tanulmány, amely az összes uniós tagállam és számos partnerhatóság által szolgáltatott adatokon alapult, 821 rendkívül fenyegető bűnszövetkezetet azonosított az Európai Unióban. Meglepő módon e szervezetek közül

minden harmadik több mint egy évtizede működik, pedig több teljes vezérkarát bebörtönözték már.

Az Europol vizsgálata feltárta, hogy e bűnszövetkezetek 86 százaléka legális üzleti struktúrával rendelkezik, ami megnehezíti a hatóságok számára tiltott tevékenységük leleplezését. A szervezeteknek a becslések szerint mintegy 25 000 tagja van, nyereségvágyból működnek, és képesek egyszerre több országban is működni, ami több millió uniós polgárt érint.

Catherine de Bolle, az Europol vezetője szerint a bűnszövetkezetek struktúráin belül sokféle nemzetiségűek, 68 százalékban különböző országokból származó szereplőkből állnak. Ezek a szervezetek egyszerre 2-7 országban működnek. A bűnözők között az albán, belga, német, francia, olasz, holland, lengyel, spanyol, török és ukrán nemzetiségűek dominálnak.

A kábítószer-kereskedelem 295 azonosított hálózattal a leggyakoribb bűnözői tevékenység az EU-ban, amelyet a csalás (125), a vagyon elleni bűncselekmények (63), a migránscsempészet (48) és az emberkereskedelem (38) követ. Kiemelkedik a kokainterjesztés 113 szakosodott kartellel, míg 111 hálózat más kábítószerek kereskedelmével foglalkozik, és 44 csoporttal jelentős fenyegetést jelent a kannabiszkereskedelem is az EU-ban.

A bűnözői tevékenységek összefonódását jól példázzák a nagyhatalmú olasz 'Ndrangheta családok, amelyek nemzetközi kábítószer- és fegyverkereskedelemmel, adócsalással foglalkoznak Európa- és Dél-Amerika-szerte, és a tiltott bevételeket törvényes vállalkozásokba, például ingatlankereskedelembe, -hasznosításba és a vendéglátóiparba fektetik.

Johansson biztos a 821 szervezetet nagyon veszélyesnek nevezte, kiemelve a szervezett bűnözésen belül az erőszak és a korrupció közötti szoros kapcsolatot. Hangsúlyozta, hogy a fenyegetés elleni hatékony küzdelem érdekében sürgősen átfogó együttműködésre van szükség az uniós tagállamok rendőri hatóságai között – írja a Rheinische Post összefoglalójában.

Annelies Verlinden belga belügyminiszter, aki jelenleg az EU Belügyi Tanácsának elnöki tisztét tölti be, fokozott együttműködést szorgalmaz a tagállamok között, és hangsúlyozta, hogy a szervezett bűnözés hálózata elleni küzdelemhez szükség van egy rendőri hálózatra is.

Címlapkép forrása: Getty Images