Történelmi biztonsági megoldás érkezik az iPhone-okra

2 hónap ezelőtt 17

Minden eddiginél biztonságosabbá tette saját fejlesztésű üzenetküldő alkalmazását, az iMessage-et az Apple, ami az iOS 17.4 telepítése után már a PQ3-as biztonsági protokollt fogja használni – írja az Index.

Az iOS 17.4 bétaverziójában már élesben is elérhető az innovatív PQ3 nevű protokoll, ami elméletben – és az Apple szerint gyakorlatban is – védelmet nyújt még a kvantumszámítógépekkel szemben is, így a platform minden korábbinál védettebb lett a rosszindulatú behatolókkal szemben.

A cég szerint ez az iMessage történetének legjelentősebb biztonsági frissítése, amely továbbfejleszti a végponttól végpontig terjedő üzenetküldés biztonságát, mert a PQ3 rendelkezik a legerősebb biztonsági tulajdonságokkal a világ bármelyik másik méretarányos üzenetküldő protokollja közül.

Az új protokoll az iOS 17.4-gyel egyszerre jelenik meg, ami jelenleg még csak a bétatesztelők számára hozzáférhető. A publikus verzió várhatóan március első felében jelenik meg, és az iPhone-ok mellett a teljesen ökosztisztémára kiterjed majd, így az iPadOS-en, macOS-en és watchOS-en elérhető iMessage app is frissülni fog az új protokollra.