Tóth Gabi tisztázta: „Ez a ház az enyém” – A hitelt is törleszti

3 hónap ezelőtt 13


[sz]Malinovszki András / Fotó: Mandiner/YouTube[sz]

Hosszú interjút adott a Mandinernek Tóth Gabi, aki hitéről, politikai szerepvállalásáról és magánéletéről is beszélt. Elmondta többek között, hogy Krausz Gáborral való házasságában már a korai időszakban is voltak törések, és azt is, mikor döntötte el, hogy pontot tesz a kapcsolat végére.

[kapcsolodo]toth-gabi-elarulta-ekkor-dontotte-el-hogy-elvalik-krausz-gabortol[kapcsolodo]

Szóba került emellett a híres szentendrei ház is, amit nem sokkal a szakítás és a válás kimondása előtt vásároltak, és álomotthonként definiálták.

Gabi a válással kapcsolatban rögtön tisztázta, hogy nem történt megcsalás, a szerelem akkor lépett be az életébe, amikor már mindent lezárt. Mint mondta, őt is váratlanul érték a történtek, mert a kapcsolata után szeretett volna egyedül maradni és megújulni.

Hogy mikor érezte a kapcsolat feltartóztathatatlan végét, arról azt mondta:

„Talán pont egy évvel ezelőtt kezdtem el látni, és akkor már belecsaptunk ugye a házvásárlásba, régi nagy vágyam volt, hogy legyen egy saját házam, és ez a ház az enyém. Ezért én dolgoztam meg, és mint minden normális ember, hitelt vettem fel, törlesztem, és mindenemmel azon vagyok, hogy ezt fenntarthassam, hogy a Hanninak legyen valami majd, amit átadhatok. Nem a hitelt, hanem a házat…”

Hozzátette: „Akkor már belecsaptunk, de adtam még egy utolsó esélyt ennek, hogy amikor összekötjük itt ebben az új életben az életünket, és új fejezetet nyitunk, akkor az biztos ad majd egy olyan löketet, amivel aztán… Sajnos nem így lett. A felelősséggel kijöttek még erősebb problémák is, és akkor nagyon rám erősödött az, hogy ez egy nagyon magányos lét, amiben én vagyok.”