Tovább dagad a botrány: véroxigénszint-mérő nélkül árulja tovább okosóráit az Apple

3 hónap ezelőtt 16

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, még karácsony előtt robbant a hír, hogy  az Apple bizonytalan időre beszünteti az Apple Watch Series 9 és Ultra 2 okosórák forgalmazását az Egyesült Államokban. A meglepő döntés mögött az a hónapok óta háttérben meghúzódó pereskedés áll, amit még a Masimo nevezetű cég indított a techóriással szemben – előbbi szerint ugyanis az Apple megsértette védett szabadalmaikat, és jogsértést követett el, amikor az ezek alapján készült okosórákat piacra dobták.

Sokáig úgy tűnt, hogy az Apple-nek sikerül megoldást találnia, végül azonban kénytelenek voltak beszüntetni az Apple Watchok forgalmazását – először webes, majd fizikai üzleteikben is. A bevételkiesés természetesen rendkívül rosszul érintette az Apple-t – és a részvényeket is –, így mindösszesen néhány nappal később újfent elérhetővé tették az órákat. Ekkor az átlagfelhasználó naivan azt hihette, hogy az Apple-nek és a Masimónak sikerült valamiféle egyezséget kötniük, hamar kiderült azonban, hogy erről szó sincs.

Több hónap után sem sikerült egyezséget kötnie az Apple-nek és a Masimónak, a két vállalat között továbbra sincs tűzszünet, és az Apple-t újabb csapások sújtották: ha értékesíteni szeretnék okosóráikat, azt csakis kizárólag a véroxigénszint-mérő deaktiválása után tehetik meg.

Kevesebb funkció, változatlan ár

A döntés értelmében tehát az Apple január közepétől véroxigén-funkció nélkül kezdi el árusítani az Apple Watch Series 9 és Ultra 2 készülékeket az Egyesült Államokban, egészen addig, míg az ügyben való fellebbezésüket el nem bírálja az ITC – megvan azonban az esélye, hogy erre még hónapokig nem kerül sor.

Az Apple szerint ez nincs hatással a korábban megvásárolt ugyanilyen készülékekre, azokban továbbra is elérhető marad a funkció.

Érdekesség, hogy az „új” Apple Watch modellek továbbra is tartalmazni fogják a Blood Oxygen alkalmazást, de amikor a felhasználó rákattint, egy üzenetet fog látni, amelyben ez áll: „A Blood Oxygen alkalmazás már nem elérhető. Tudjon meg többet az iPhone-ján található Egészség alkalmazásban”. Amikor a felhasználók az iPhone-jukon az Egészség alkalmazásba lépnek, egy linket látnak majd, amely egy, az Apple weboldalán található cikkre mutat, ismertetve a szituációt.

Mit hoz a jövő?

A véroxigénszint-mérő korlátozása tehát csak szoftveres, a hardveren semmit sem változtatott a vállalat – így vélhetően azok után, hogy lezajlik az Apple és Masimo közötti eljárás, a manapság vásárolt órákban is feloldódik majd a funkció. Kérdés persze, hogy mi lesz a helyzet az idén debütáló jubileumi Apple Watch Series 10-zel, jelen felállás szerint ugyanis – ha szeptemberig nem rendeződnek a viszonyok a két cég között – megeshet, hogy az Apple nem dobja piacra az új órát.

Ez abból a szempontból még kapóra is jöhet számukra, hogy az új óra fejlesztésével a pletykák szerint nem állnak a legjobban, ebben az esetben azonban egy második éven keresztül is a Series 9 és az Ultra 2 jelentené az okosórák területén a csúcsmodellt – ami már újfent egy megkérdőjelezhető döntés. Egy biztos: a következő napokban biztosan tisztulni fog a kép, a pereskedés pedig szerencsére a hazai modelleket egyáltalán nem érinti, ezek közül nyugodtan válogathat.

Index könyvek

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM